Lelkiismeret. Főnév. Elvont, és talán ezért sokak számára teljesen ismeretlen fogalom. Lelkiismerete elvileg mindenkinek van, de egyre kevesebben tudnak a létezéséről. Nincs színe, szaga, viszont van hangja, amit meghallani nem egyszerű feladat. Ám ha egyszer megszólal, nagyon nehéz elhallgattatni. Mindig kísérti a tulajdonosát.

    Funkcióját tekintve a lelkiismeret olyan, mint egy vészcsengő. Figyelmezteti az embert, hogy valami rosszat tett, hogy megbántotta egy embertársát.  A lelkiismeret tulajdonképpen esélyt ad arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat, mert addig nem lesz csendben, amíg nem teljesítjük a kívánságát.

    A lelkiismeretnek ugyan nincs halmazállapota, de néhányan azt hiszik, bizonyos anyagokban könnyen oldódik. Ilyen például az alkohol. Ezek az emberek tévednek. A lelkiismeret néha elhalkul ezen anyagok hatására, de soha nem szűnik meg létezni. Ha egyszer észrevettük a puszta tényt, hogy nekünk is van, mindig tudomást kell vennünk róla. Ez persze nem akadályozza meg a legelszántabbakat abban, hogy folyamatosan próbálkozzanak az elpusztításával.

    A lelkiismeret jó barátságban van az Erkölccsel és a Morállal, de különbözik tőlük abban, hogy míg az előbbiek taníthatók, addig a lelkiismeret belülről fakad. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne manipulálni akár jó, akár rossz irányba. Sőt! A lelkiismeret manipulációja ősi hagyomány. Van egy mondásunk: „felébresztjük valakinek a lelkiismeretét”. Ez arra utal, hogy a lelkiismeret tulajdonképpen egy szunnyadó lény, egy önálló akarattal rendelkező entitás, aki olyan, mint a mesebeli sárkány, amelyik a barlangjában alszik, míg egy vállalkozó szellemű kalandor botor módon fel nem ébreszti. Onnantól aztán nincs nyugovása.

   A sárkányt általában úgy lehet megállítani, hogy levágjuk a fejét. Nos, a lelkiismeretnél ez a módszer nem működik. Mivel a lelkiismeret együtt él és lélegzik azzal, akiben lakik, „megölni” csak úgy lehetséges, ha maga a tulajdonos is vele hal.  

    Sokan hiszik, hogy a lelkiismeret kegyetlen, és csak szenvedést okoz a tulajdonosának, épp a fent említett tulajdonságai miatt. Tény, hogy a megbocsátás nem az erőssége. Viszont azt is túlzás lenne állítani, hogy nem képes idomulni ahhoz, akinek minden nap el kell viselnie a jelenlétét. Lehet kérlelni, lehet vele alkudozni, sőt, még meg is lehet fenyegetni. Ezek a módszerek akár még hatásosak is lehetnek. Természetesen csak ideig-óráig. A végén úgyis a lelkiismeret győz. Nem észérvekkel, hanem érzéssel. Ez a legerősebb fegyvere, és hosszútávon verhetetlen.

   A lelkiismeret tehát nagyon kitartó, és ezért tiszteletet érdemel. És megbecsülést, mint ahogy az az ember is, aki az akaratának megfelelően cselekszik. Aki betartja, amit a lelkiismerete diktál, az ugyan nem tévedhetetlen, de nem is gyenge. Épp ellenkezőleg, olyan erőről és tartásról tesz tanúbizonyságot, amelyre csak kevesen képesek.

  A lelkiismeretet néhányan a személyes szabadság ellenségének tartják, mert aki lelkiismeretes, az tudatában van a saját felelősségének mások irányában. Ezen elmélet szerint az igazán szabad ember csak az lehet, aki kizárólag magáért felelős, és más emberek sorsára és életére egyáltalán nincs hatással. Mert ha hatással van, akár negatív, akár pozitív, akkor felelős is érte. Ez a szabadság egy olyan ideális állapot, amelyre a legjobban a magányos farkasok vágynak, de csak nagyon ritka esetben valósul meg, mert a lelkiismeret folyamatosan tudatosítja bennünk a felelősséget másokért.

  Ahogy a fenti felsorolásból is láthatjuk, a lelkiismeret igen változatos formát ölthet, valahogy mégis azonnal felismerhető. Ennek az az oka, hogy nem is akar rejtőzködni. Inkább a hordozója örülne sokszor, ha megpróbálna elbújni. Pedig a lelkiismerettel békében élni közel sem lehetetlen, mindössze felfogás és erő kérdése.