A szabadság az, amikor hihetővé válik, hogy a határ a csillagos (v)ég, pontosabban fogalmazva, amikor úgy tűnik, a determinisztikus törvények szerint zajló élet pont arról szól, amiről kéne, pont arra halad, amerre kéne, pont olyan eredményeket hoz létre, amelyek kívánatosak az alapnak tekintett perspektívához képest. A szabadság annyit tesz, mint extatikus állapotba kerülni, úgy, hogy közben feledésbe merül a hipnotizáltság ténye. Elhinni, hogy bármit lehetne, csak épp semmi olyanra sem vágyni, ami ennek ellenkezőjét bizonyítaná. A szabadság fogalma azon ketrecet nevezi meg, mely a bezártság láthatatlanná válásának, elfeledésének, tudattalan elfogadásának megtestesülése. A szabadság tehát nem szabadság. Mellékhatásai: szédülés, reszketés, felelősségérzet drasztikus csökkenése, önfeledtség, öröm, a fényes kisugárzás különféle testi-lelki megnyilvánulásai. A szabadság jelszó, nemcsak a forradalmi értelemben… olyasmi, ami mögé mindenki elrejtheti a maga külön utópiáját, hogy pár pillanatra együtt skandáljuk e gyűjtőnevet, elhiggyük, hogy mind ugyanazt akarjuk, egyformák vagyunk és célunk a közös összefogás gyümölcseként megvalósítható, mi több, csak ki kell nyújtanunk a kezünket érte. A nagy fellángolás után azonban pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik, a konkrétumok brutalitásával való szembesüléssel egy időben, hogy nem, nem ugyanarra vágytunk, más-más elképzeléseink vannak, és az előbbi kitörés csakis e csalóka fogalom átláthatatlansága és sokarcúsága révén volt lehetséges. Persze ez a tény is végül magába foglalja hasonlóságunkat, hogy mind hittünk benne, és elvakultunk aurája láttán, a remény vad lobogásától, igen, a csalódásban talán mind egyek vagyunk, a meg nem értettségben, talán… vagy valahol ott, a tudat alatt lappangó sötétségben, mellyel azért inkább nem szeretnénk szembenézni. Lehet, hogy abban nyilvánul meg végső szabadságunk, hogy megtehetjük, kényelemből úgy döntünk, hogy inkább hagyjuk a szabadságot, köszönjük, akkor ezt most mégsem. Sőt, e döntésünk instant módon meg is hozza gyümölcsét… beteljesedik szabadságunk, tessék, hozza hírül a csodalámpa fogalomzavarban szenvedő szelleme. De legfőképpen az jelenti a szabadságot, hogy nem korlátozzák jogainkat, csak annyiban, amennyiben ezt jogaink megkövetelik. Lásd, ez a mi személyre szabható ketrecünk: minimalisztikustól az agyondíszítettig, koporsó nagyságútól a rezervátumi méreteket öltőig, legkényelmesebbtől a lehető legcsillogóbban használhatatlanig. Ki lehet próbálni bármelyiket, akár váltogatni is lehet, mindenki kidolgozhatja az óhajainak leginkább megfelelő ketrec-programot, bármilyen kérés szempillantás alatt teljesítve. Az egyetlen játékszabály, hogy játszani kell, ha valaki kiszáll, az is a játék része. A ketrecek maximális védelmet nyújtanak, a játékosok nem szabadulhatnak ki semmilyen körülmények között, hisz cellájuk a szabadságuk, csalásra semmi esély. A türelem végül is meghozza gyümölcsét – megszokjuk bezártságunkat. Janus-arcú szabadság, lakass jól áltatásoddal, hadd mászkáljunk nyugodtan önmagunk és társaink szórakoztatására, s ha majd lejár játékidőnk, hadd vihessük magunkkal édes álmokat gerjesztő rácsainkat!