vertical-align: topvertical-align: topvertical-align: topvertical-align: top

HTML

Újraértelmező Szótár

A Litera irodalmi pályázata.

literalogo.png

A LITERA SZERZŐI

babarcy_szotar.jpgban_zsofia_szotar.jpgbartok-imre-szotar.jpg

BorbelySzilard_szotar.jpg cserna_szotar.jpgnadasdy_szotar.jpg

nemeth-gabor_szotar.jpg solymosi_szotar.jpgzekegyula_szotar.jpg

Friss topikok

  • Fodor Helga: Siratom a régi énem, mert meghalt. Siratom az ént, aki élvezi saját testét, ennélfogva a szexet, a... (2013.05.30. 16:22) KÁNTOR ZSOLT: Lelkiismeret

Archívum

2013.04.18. 16:32 Újraértelmező Szótár

Eredményhirdetés és díjátadás: április 20. 19 óra, Maros söröző

A Litera Újraértelmező Szótár c. pályázatait lezártuk. A zsűri ezekben a percekben hozza meg döntését mindkét díjról. Az egyik a Litera-díj, amelyet a meghívásos pályázat legjobbja érdemel ki. Erről diákzsűri dönt. A nyílt pályázatra érkezett művekről szakmai zsűri dönt, és az első három helyezettet díjazza.

A pályázatok eredményhirdetése és a díjátadás a Könyvfesztivál idején, 2013. április 20-án 19 órától, a Maros Sörözőben lesz.

A díjat a Litera irodalmi portál szerkesztősége évente ítéli oda annak a szerzőnek, akit meghívásos pályázatán a felkért diákzsűri a legjobbnak tart. Idén Újraértelmező Szótár címen hirdetett meghívásos és nyílt pályázatot portálunk. Azé lesz a Litera-díj, aki a legmesteribb módon fogalmazza meg irodalmi műfajban és eszközökkel a felkínált fogalmak egyikét.

meghívásos pályázat résztvevői, akik jelen lesznek a díjátadón: Babarczy Eszter, Bartók Imre, Bán Zsófia, Borbély Szilárd, Cserna-szabó András, Nádasdy Ádám, Németh Gábor, Solymosi Bálint, Zeke Gyula.

A hívószavak, amelyek közül választani kellett: szabadság, demokrácia, felelősség, ízlés, hűség, lelkiismeret, morál, változás, intelligencia, műveltség.

A meghívásos pályázatról ez alkalommal négytagú diákzsűri dönt: Kovai Anna Fruzsina (ELTE BTK Irodalom- és kultúratudomány mesterszak, Modern magyar irodalom), Cziglényi Boglárka (ELTE-BTK PhD, '45 utáni magyar irodalom, doktori program), Kazár Olívia (ELTE Kommunikáció- és médiatudomány szak, mesterképzés), Balajthy Ágnes (Debreceni Egyetem, Irodalomtudományok Doktori Iskola).

Akit a diákzsűri a legjobbnak talál, az kapja az idei Litera-díjat. A zsűri döntésére a helyszínen derül fény. A nyílt pályázat eredményeit szintén ezen az estén hirdetjük ki. Az első három díjairól szalmai zsűri dönt. A szakmai zsűri: Podmaniczky Szilárd, Vári György és Jánossy Lajos (Litera).

A nyertes pályaműveket felolvassák a szerzők! A díjakat átadja: Keresztury Tibor, a Litera főszerkesztője. Zenei közreműködőnk idén: Hó Márton. Az egybegyűlteket borjúpaprikással és fröccsel várjuk! 

A díjátadás helyszíne: Maros söröző (1122 Budapest, Maros u. 16.)

 

Szólj hozzá!

2013.04.18. 16:25 Újraértelmező Szótár

Cserna-Szabó András: Az Ízlésről (levélesszé)

Címkék: ízlés

fülkép.jpg

Nagy Gabriellának

Kedves Gabi, 
azért választottam az „ízlést” mint olyat, mert úgy érzem, „be akartál húzni a csőbe”. Az ízlésen kívül ugyanis a többi szócikk az ún. „beugratós” kategóriába tartozik. Hiszen az általad felkínált fogalmak vagy 
A: köztudottak,
mert hát mindenki tudja például, hogy mit jelent a „demokrácia”, ki ne tudná e megfáradt hazában (lassan negyedszázad magyar demokrácia után), hogy a demokrácia az az államforma, amikor négyévente új lopó/csaló/hazudó/élősködő hatalmi elitet választunk magunknak, s végül annyira elhülyülünk, hogy már a régi is jó, 
vagy 
B: annyira relatívak
hogy kár is velük foglalkozni. (Ilyen például a „morál” fogalma. És, ha már itt tartunk, e ponton mesélném el neked, hogy a fiamról éppen ma derült ki, hogy úgy jár évek óta úszóedzésre, hogy bár a bérletpénzt elkéri tőlem minden hónap elején, ám az uszodába be sem teszi a lábát, sőt még a strandpapucsát sem. Mindazonáltal morális ítéletet nemigen tudok mondani róla – ki vagyok én ehhez? Nem merném ez alapján azt állítani, hogy ő Rossz Gyerek, de azért azt se, hogy Jó Gyerek. Mindössze belőhetem nagyjából, hogy Anders Behring Breiviknél jóval jobb a gyerek, de az állatoknak prédikáló, leprásokat gyógyító Assisi Szent Ferencnél valamivel nyilván rosszabb. De hát ez, lássuk be, nem sok… Hagyjuk is a morált, tényleg annyira relatív fogalom, hogy semmire nem jó igazából, csak összezavarja az embert, ráadásul nem is a témánk, mert a mi témánk az „ízlés”). 
Szóval az ízlés. Most hogy ezt a szócikket választottam, Te, Kedves Gabi 
(ne legyen már titok az olvasók előtt, hogy tegeződünk, olyan álságos lenne, hiszen sok éve barátok vagyunk, és én tényleg őszintén kedvellek, nemcsak azért, mert a Litera szerkesztője vagy, s nekem mint írónak nem árt jóban lennem a Litera szerkesztőivel, hiszen a Litera a legnagyobb magyar online irodalmi fórum, tehát egy magyar írónak egyáltalán nem mindegy, hogy jóban van-e a Litera szerkesztőivel vagy sem – tehát nem, leszögezem, nem ezért kedvellek, nem érdekből, nem azért, mert „literás” vagy, hanem úgy áll a dolog igazából: nekem érdek nélkül tetszel, és már rögtön meg is érkeztünk a kanti szépséghez, hiszen az öreg Immanuel mondta: „szép az, ami érdek nélkül tetszik”, ami viszont bennem mindig égető kételyeket ébresztett, hiszen akkor a csúnya az, ami érdekből tetszik? – nem, ez egyáltalán nem igaz, mert te például akkor is szép lennél, ha én érdekből kedvelnélek, azért, mert a Litera szerkesztője vagy, én meg egy író; szóval ez egy nagyon bonyolult ügy, de most nem is ez a témánk, nem a „szép”, hanem az „ízlés”, bár a kettő között kétségkívül van összefüggés, ez tény, a kérdés csak az, hogy pontosan mi az összefüggés, de hamarosan, ígérem, erre is fény derül), 
szóval, Te, Kedves Gabi, most, hogy az ízlés szócikket választottam, hirtelen elemi erővel döbbentem rá, ezzel is behúztál a csőbe, mert hiszen ez is a „beugratós” kategóriába tartozik. Ráadásul duplán. Hiszen ez a fogalom egyfelől 
A: köztudott
másfelől 
B: relatív
Relatív, hiszen ahány ember, annyi ízlés. Mondok három példát is, hogy ne sötétben tapogatózzunk. Anyám például nem kedveli 
A: Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című regényét, 
B: A nagy Lebowski című amerikai filmet 
vagy 
C: a körmös pacalpörköltet juhtúrós puliszkával, macskapöcse paprikával. 
Én meg mindhármat nagyon szeretem (lehet, hogy tudtad). Szóval, szögezzük le: az ízlés relatív. Másfelől pedig, az, hogy mi az ízlés, köztudott. Mi az hogy, nagyon is. Mindenki tudja, hogy az ízlésnek három fajtája van: 
A: a jóízlés v. jó ízlés (ennek vannak határai), 
B: a rossz ízlés 
és végül
C: az ízléstelenség. 
Fejtsük ki mindhármat részletesen, hogy az olvasók számára is végre világos legyen e fogalom (és alfogalmai). „Ízléstelenség” például a „hetes hígfosás”-ról társalogni a kávéházi asztalnál, első randevún, Sacher-torta fogyasztása közben, vagy úgy szólítani az erősen vallásos nagypapánkat, hogy „édes faszom”. A „jóízlés” (vagy „jó ízlés”) az, ami a kritikusnak van. A rossz ízlés pedig az, ami az olvasónak. 
De hát ez mind köztudott, Gabi (ráadásul relatív)! Behúztál a csőbe, te huncut!!!

(Ui.: Na, mindegy, a meló az meló. Mikor iszunk már egy jó fröccsöt a Gyöngyben? Csüti? Pénti?)

Szólj hozzá!

2013.04.18. 16:20 Újraértelmező Szótár

Babarczy Eszter: Felelősség

Címkék: felelősség

Babarczy_Eszter-szotar.jpg

Felelősség? Kicsit megundorodtam ettől a szótól, talán mert önámításaimra és kudarcaimra emlékeztet, a vágyra, hogy a lehető legtöbb feladattal megbirkózzak, hogy „jó” legyek. Ezt „az értelmiség felelőssége” gondolatot csak örököltem, itthonról, az euro-atlanti kultúrából, csak éppen nem volt világos sem az, ki az értelmiség, sem az, mi a felelősség. Széplelkek buborékának felszínén elúszó szivárványos fény volt, fontoskodók önigazolása, gondolom most, egy szó, amely kiváltotta, helyettesítette a tettet. Jobban szeretném most azt mondani: ki-ki tegye a dolgát, és álljon jót érte, feleljen, ha kérdezik, ha számonkérik, ha bírálják, bírja szuflával, bírja lélekjelenléttel, bírja szerénységgel, alázattal, hogy ami naponta jut nekünk, az a felelősség, csak annyi, hogy valaki – egy kolléga, egy diák, egy gyerek, egy társ, egy barát, egy sorstárs, a szomszéd vagy az a bárki, aki útbaigazítást, tüzet vagy egy százast kér – számít ránk. Számít rám, gondolom, és tudnia kell, hogy számíthat-e rám. Hogy tehetek-e érte valamit, igazán. Folyton felelősnek lenni mindenféle fontos dologért: értelmiségi izélés, ámítás, gondolom most, nem egy feladattal való elszámolás, nem szembenézés a szükséggel és a következményekkel, csak egy hamis szavakkal amúgy is teleszennyezett levegőbe eleresztett szó. Mondat. Mert aki igazán, komolyan gondolja, akit kimar a felelősség, aki belepusztul, hogy annyi mindent kéne tenni, hogy a világ jobb legyen, az hamar megérzi a határait, és azt a rémületet, ami a vállalhatatlan vállalásával jár. Nem. Nem fogod megmenteni a világot. Felelősség: mi az, mennyi az, amit igazán meg tudsz csinálni, amiért jót tudsz állni, amit meg tudsz ígérni.

Egy író felelős a mondataiért, a jelzőiért, az igényességért, a figyelemért és koncentrációért. Egy tanár, azért, hogy odategye magát és a legjobb tudását, adja, amit adni tud, és ne vegyen el semmit. Egy újságíró, hogy ne alkudjon meg, hogy keresse meg egy történet összes szálát, és mondja el, amit tud, annyit, nem többet, nem kevesebbet. Ami ezután jönne, hogy mi, magyarok, miért vagyunk felelősek, egymásért, vagy hogyan is, a demokráciáért és a szolidaritásért – ez már üres beszéd. Aztán meg hogy ki hogyan miért nem vállalja a felelősséget, ez a sok százados népi játék bűnbakokkal és hárításokkal – erről is minek beszélni. Egy szorongató kérdés – mi a feladatom a világon – akkor szűnik meg, mondom Wittgenstein nyomán, amikor eltűnik. Amikor ott a feladat, és elvégzem, és aztán a következőt is és a következőt is. Szeretnék átbillenni ebbe a világba, ahol nem „felelősség” van, hanem elvállalt és elvégzett feladatok.

Szólj hozzá!

2013.04.16. 13:05 Újraértelmező Szótár

Gajdó Ágnes: Felelősség

Címkék: felelősség

Felelős vagyok a tündöklő szemű, csodálatos lányomért; a páromért, akinek hűséget esküdve igent mondtam a közös életre, s aki lélektárs is egyben. Az írásaimért, a gondolataimért, a tetteimért. A fűzfáért, a birsért, a még ki sem nyílt muskátlikért, a kapormagért. Nagyanyám emlékéért, a tőle kapott gyűrűért és tudásért, az útért, ami a hit és Isten felé visz.


Felelős vagy a fiaidért, a hallgatásodért, a házad körül élő macskákért, az égről le nem hozott csillagokért, a fénylő gyertyák rossz kanócáért, a domb tövén virgoncan játszó hangyagyerekekért.


Felelős a kutyájáért, lovaiért, vadászgörényéért, a fürdőkádban tartott teknőséért; a ki nem mondott szavaiért, el nem olvasott verseskötetekért, a visszaküldött levelekért és a fátyolfelhők elmaradt menyegzőjéért.


Felelősek vagyunk azért, akit megszelídítettünk. Egymásért, a szüleinkért, nagyszüleinkért. A kertünkben növő parlagfűért, a meg nem vásárolt villamosbérletért. A jelenért, a múltért, a jövőért. A Földünkért – az erdőben lakozó mókusokért és mohákért. A zuzmókért és a fókákért, a jegesmedvékért és más veszélyeztetett állat- és növényfajokért.


Felelősek vagytok az ígéretekért, a „csakazértis” meghozott döntésekért, a „csakazértsem” konszenzusért; hol az erőfitogtatásért, hol meg a hatalommániáért; az elmaradt gyökeres és mélyreható változásokért, a be nem temetett, egyre mélyülő árkokért.


Felelősek a lélek nyugalmáért, a lehetetlen élethelyzetekből fakadó szorongásért, a túrós batyuból kimaradt mazsoláért, a lassú-nagy folyók mélyén csiszolódó kavicsokért.


felelősség (lat. responsabilitas) fn Kötelezettség. Etikai kategória. Létezik anyagi, büntető, egyéni, erkölcsi, jogi, személyi felelősség. Csak a tudatos személyiség vállalhat felelősséget cselekedeteiért, a beszámíthatatlan nem. Bár gyakran épp a beszámíthatatlanok felelősségét szeretnénk leginkább számon kérni, megtorolni, büntetni. Nemritkán előfordul az is, hogy a beszámítható sem tudja, mit tesz, vagy épp tudatában van tettei következményeinek, mégsem érdekli különösebben, okoz-e kárt, fájdalmat másoknak. Megteszi, mert – úgy véli – megteheti. Úgy érzi, nem tartozik számadással sem embernek, sem Istennek.

A felelősség szó gyökere a felel ige. Minden cselekedetünk válasz. Felelet. A felelő, táblához kiszólított diák nagy igyekezetében gyűrögeti nadrágszárát, tördeli ujjait, időnként a fültövét vakargatja. Köhintéssel, orrfújással reméli, hogy időt nyerhet. Ha nem készült, nem tudja a leckét, nem tud választ adni a feltett kérdésre. – A felelősségteljes embernek a fel sem tett kérdésekre is felelnie kell… Kérhet időt, de ha válasza nem hiteles, megbukik.

A felelősséghez elválaszthatatlanul hozzátartozik a hitelesség – és a lelkiismeret. Jó, ha belső iránytűnk kellőképpen hangos. Ha rosszat teszünk, már csak gondolatban is, odabent dörömböl, ordít, öklével püföli a mellkasunkat, páros lábbal ugrál a halántékunkon. Torkon ragad, fojtogat, gyilkos pengével, késsel, dárdával szúr, s halálosan pontosan talál. Szíven üt. A lelkiismeret ilyen. Meghalunk, mielőtt vétenénk felebarátaink ellen, a törvény ellen, a társadalom íratlan szabályai ellen. A lelkiismeret hiánya a felelőtlen magatartásból eredő bűntudat rokona. A felelősségteljes ember minden pillanatban harcol, küzd. S azt látja, a felelőtlen jobban, könnyebben boldogul. Hogy a jó gyereket is pofon vágja az Élet, de még hogy… De vajon a boldogulás önmagában érték? Nem a jó és tiszta lelkiismeret tesz valakit igazán harmonikus, életvidám emberré?

Mindenki felelős valamiért, valakiért. De megóvhatjuk-e egymást minden rossztól? Ha gondolataink csak önmagunkra irányulnak, aligha. Látni kell a másik embert – törékenységét, félelmeit, sérüléseit. Végiggondolni, mit miért tesz vagy tehet. Levetni magunkról az önzőség díszruháját, s felvenni helyette valami szeretetből, szolidaritásból szőtt szerényebbet. Nem feltétlen zsákruhát, lehet kockás ing és farmer is. Vagy szalmakalap és kertésznadrág. Felelősséggel viselve. Természetesen.

Hiszen mindannyian felelősek vagyunk a rózsánkért!

 

Szólj hozzá!

2013.04.16. 13:00 Újraértelmező Szótár

Szűcs Balázs Péter: A műveltségről

Címkék: műveltség

„A tanult társadalmi rétegek tájékozottsága" - így határoztam meg nemrég a műveltség fogalmát. Mégis, mi a fenét értettem ezen? Nyilván félig gúnynak, félig társadalomkritikának szántam. Egyébként egy Újraértelmező Szótár címszavaként gondoltam el. Persze vannak, akik úgy tartják: egy fogalom újraértelmezésében semmi meglepő nincsen, hiszen fogalmaink történetileg mindig is átkozottul változékonynak mutatkoztak. A hozzáértők olyasmiket mondanak, hogy jóllehet a műveltség fogalma nem választható el egészen a civilizáció- illetve a kultúra ugyancsak sűrűn változó fogalmaitól (az utóbbi esetében elég csak arra utalni, hogy az hol a földművelésre, hol a lélek- illetve a szellem művelésére, hol pedig, miért is ne?, egy nép életmódjáravonatkozott), de azoktól alapvetően el is tér, mivel a műveltség nem a közösségi tudástermelésre, hanem sokkal inkább az egyén által birtokolt szellemi horizont meglétére vonatkozik -természetesen mindig egy jól körülírható társadalmi- avagy közösségi kereten belül. Na igen, de akadnak olyanok, akik tudni vélik, hogy a kései modernitás időszakában nem beszélhetünk többé a „műveltségről mint olyanról", bármit is jelentsen ez, mivel a műveltség fogalma elkerülhetetlenül viszonylagossá vált. Ezzel összefüggésben azt hozzák fel, hogy az olvasottságon és képzettségen alapuló, homogénnek tekintett klasszikus műveltség eszményének leáldozásával sokat veszített az emberiség (már ha ennek ebben a formában van értelme). Mások viszont erre kapásból azt felelik, hogy egy globális- és multikulturális világban sokféle hagyománnyal és szellemi értékkel kell számolni. Aztán vannak, akik azt mondják, hogy mindentől függetlenül léteznek (jóllehet csak időlegesen fennálló) domináns műveltségi eszmények. De olyanok is vannak, akik az információ átadásának és terjedésének új technológiai módozataiban egy új korszak kezdetét és a műveltség radikálisan új mintázatait vélik felfedezni, s azt mondják, hogy ebben az új korszakban aztán már igazán senki nem lesz elzárva a műveltség megszerzésének lehetőségétől. Mások mondjuk nem ilyen optimisták azért. És persze számolni kell azokkal is, akik a műveltséget továbbra is stabil és definitív szellemi képződményként gondolják el, s minden attól eltérő, azzal nem egyező műveltségi képletet és jelenséget egyszerűen a műveletlenség kategóriájábsorolnak. Amire mások azt mondják, hogy ez a műveltség elitista koncepciója, amit csak azok támogatnak, akik úgy vélik, hogy a műveltség végső soron nem más, mint a tanult társadalmi rétegek tájékozottsága - holott a műveltségnek ez a kizárólagos felfogása már régen elavult, ráadásul kirekesztő is, s csupán a társadalmi különbségek fenntartására szolgál, ami egyáltalán nem fair. Ez a vélekedés meg azt sugallja, hogy a műveltség fogalmának meghatározása elkerülhetetlenül magában rejt hatalmi és ideológiai mozzanatokat. És éppen ezért, asszem, már nem csak az a kérdés, hogy hogyan is lehetne vagy kellene meghatározni a műveltség fogalmát, de az is, hogy ki határozza meg azt.

 

Szólj hozzá!

2013.04.16. 13:00 Újraértelmező Szótár

Karácsony Orsolya: Lelkiismeret

Címkék: leliismeret

Lelkiismeret. Főnév. Elvont, és talán ezért sokak számára teljesen ismeretlen fogalom. Lelkiismerete elvileg mindenkinek van, de egyre kevesebben tudnak a létezéséről. Nincs színe, szaga, viszont van hangja, amit meghallani nem egyszerű feladat. Ám ha egyszer megszólal, nagyon nehéz elhallgattatni. Mindig kísérti a tulajdonosát.

    Funkcióját tekintve a lelkiismeret olyan, mint egy vészcsengő. Figyelmezteti az embert, hogy valami rosszat tett, hogy megbántotta egy embertársát.  A lelkiismeret tulajdonképpen esélyt ad arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat, mert addig nem lesz csendben, amíg nem teljesítjük a kívánságát.

    A lelkiismeretnek ugyan nincs halmazállapota, de néhányan azt hiszik, bizonyos anyagokban könnyen oldódik. Ilyen például az alkohol. Ezek az emberek tévednek. A lelkiismeret néha elhalkul ezen anyagok hatására, de soha nem szűnik meg létezni. Ha egyszer észrevettük a puszta tényt, hogy nekünk is van, mindig tudomást kell vennünk róla. Ez persze nem akadályozza meg a legelszántabbakat abban, hogy folyamatosan próbálkozzanak az elpusztításával.

    A lelkiismeret jó barátságban van az Erkölccsel és a Morállal, de különbözik tőlük abban, hogy míg az előbbiek taníthatók, addig a lelkiismeret belülről fakad. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne manipulálni akár jó, akár rossz irányba. Sőt! A lelkiismeret manipulációja ősi hagyomány. Van egy mondásunk: „felébresztjük valakinek a lelkiismeretét”. Ez arra utal, hogy a lelkiismeret tulajdonképpen egy szunnyadó lény, egy önálló akarattal rendelkező entitás, aki olyan, mint a mesebeli sárkány, amelyik a barlangjában alszik, míg egy vállalkozó szellemű kalandor botor módon fel nem ébreszti. Onnantól aztán nincs nyugovása.

   A sárkányt általában úgy lehet megállítani, hogy levágjuk a fejét. Nos, a lelkiismeretnél ez a módszer nem működik. Mivel a lelkiismeret együtt él és lélegzik azzal, akiben lakik, „megölni” csak úgy lehetséges, ha maga a tulajdonos is vele hal.  

    Sokan hiszik, hogy a lelkiismeret kegyetlen, és csak szenvedést okoz a tulajdonosának, épp a fent említett tulajdonságai miatt. Tény, hogy a megbocsátás nem az erőssége. Viszont azt is túlzás lenne állítani, hogy nem képes idomulni ahhoz, akinek minden nap el kell viselnie a jelenlétét. Lehet kérlelni, lehet vele alkudozni, sőt, még meg is lehet fenyegetni. Ezek a módszerek akár még hatásosak is lehetnek. Természetesen csak ideig-óráig. A végén úgyis a lelkiismeret győz. Nem észérvekkel, hanem érzéssel. Ez a legerősebb fegyvere, és hosszútávon verhetetlen.

   A lelkiismeret tehát nagyon kitartó, és ezért tiszteletet érdemel. És megbecsülést, mint ahogy az az ember is, aki az akaratának megfelelően cselekszik. Aki betartja, amit a lelkiismerete diktál, az ugyan nem tévedhetetlen, de nem is gyenge. Épp ellenkezőleg, olyan erőről és tartásról tesz tanúbizonyságot, amelyre csak kevesen képesek.

  A lelkiismeretet néhányan a személyes szabadság ellenségének tartják, mert aki lelkiismeretes, az tudatában van a saját felelősségének mások irányában. Ezen elmélet szerint az igazán szabad ember csak az lehet, aki kizárólag magáért felelős, és más emberek sorsára és életére egyáltalán nincs hatással. Mert ha hatással van, akár negatív, akár pozitív, akkor felelős is érte. Ez a szabadság egy olyan ideális állapot, amelyre a legjobban a magányos farkasok vágynak, de csak nagyon ritka esetben valósul meg, mert a lelkiismeret folyamatosan tudatosítja bennünk a felelősséget másokért.

  Ahogy a fenti felsorolásból is láthatjuk, a lelkiismeret igen változatos formát ölthet, valahogy mégis azonnal felismerhető. Ennek az az oka, hogy nem is akar rejtőzködni. Inkább a hordozója örülne sokszor, ha megpróbálna elbújni. Pedig a lelkiismerettel békében élni közel sem lehetetlen, mindössze felfogás és erő kérdése.

 

Szólj hozzá!

2013.04.16. 12:59 Újraértelmező Szótár

Rácz Zoltán: A végtelen Intelligencia testlényege

Címkék: intelligencia

Hogy mi lehet a határtalan és korlátlan Intelligenciának a véges és biológiai lényege?

Már az első kijelentő mondatban idekívánkozik a határozott és jelentőségteljes válasz: Az emberi sejt, a testlényeg legkisebb lényege, amelyben a végtelen Intelligencia tükröződik vissza. És hogy fölfoghatóbbá legyen előttünk ennek a határtalanul nagyszerű tükröződésnek is a lényege, akkor ezt a végtelen Intelligenciát mintegy istenítenünk kell, csakis Isten lényéhez társíthatjuk hozzá. Csakis így világosodhat meg előttünk kellőképpen a sejtintelligenciánk egészében véve. Mert egész sejtlényegünket áthatja ez az Isteni Intelligencia, így szellemítve át a megtestesülésünk anyagát, így adva értelmet egész ittlétünknek. Nélküle pusztán elveszettül vegetálnánk, csupán rút torzói lennénk az emberi teremtésnek.

Tehát az Intelligenciát méltóképpen kell megtestesítenünk. Ezt úgy tehetjük méltóságteljessé, ha az ittlétünkhöz, életünk fenntartásához a legszükségesebb és legfontosabb tényezőket vesszük számba és figyelembe: a helyes táplálkozást és a helyes légzést. Akkor helyünk van e földi világban, ha helyesen és jól tesszük dolgunkat, ha tudatosan odafigyelünk magunkra és a hasonlóan gondolkodó, e felöl belátással bíró embertársainkra, mivel a hasonló hasonlót vonz törvénye szerint.

Ebben kell kimondatlanul a gondolattal, kimondottan a szóval, a cselekedtető tettel megigazulnunk, a legmegfelelőbb helyünkre igazulva.

Meglátásom szerint ennek az igen nagyjelentőségű Intelligenciának a hallhatatlan voltáról vall rovásírásunk jeles H betűje: . Úgy vélem, hogy ez a lekerekített alakváltozat valójában két félkör egymásba illesztése az egymáshoz arányosított formában, jellegzetesen  mutat rá az Istenhez mérhető Égboltozat és az embermértékű koponyaboltozat hasonlóságára és szoros összefüggésére. Ez a vizszintes gondolkodáshoz tartozó fekvő változat. A függöleges gondolkodáshoz az álló változat az ideillő, az illendő kiállásé: . Mindez persze nézőpont kérdése. Itt mindenesetre egy magasabb szempontból láttatom ezt.

Idevágóan lényeges még megemlíteni, hogy a két félkör fordított helyzetállapota bizonyosan nem véletlen. Azt jelzi nekünk, hogy az agysejtjeink száma korrespondeál, valószínűsíthetően megegyezik a csillagmiriádok számával. Ez fölöttébb nagy lehetőségeket és bejárható tereket nyithat a képzeletünknek. Ez a végtelen kapcsolat és lenyűgöző összefonódás tanúskodik a Végtelen és a véges, a Határtalan Intelligencia és a körbehatárolt emberi intelligencia, a Teremtő és a teremtettje közötti felemelő viszonyra. És ennek az igen szoros köteléknek már elkötelezett szövetség jellege van.

A rovásbetű önmagában is hordoz erre a magasztos összefüggésekre utalásokat. Eredeti jelentése: hal, egyszerűsített ábrázolása: . Akaratlanul is a kereszténységgel, Krisztus működésével hozzuk kapcsolatba. Az emberhalász Krisztus pedig még a halászembereket is apostolaivá tette. Jó értelemben: kivetette rájuk a Hit hálóját.   

 

Szólj hozzá!

2013.04.16. 12:57 Újraértelmező Szótár

Hartay Csaba: Műveltség

Címkék: műveltség

A művelt ember nem feltétlenül okos, de nem hátrány, ha az. A művelt ember nem feltétlenül egyedülálló, de társkeresésnél ez előny lehet. „Keresem azt a művelt, okos, diplomás, nemdohányzó férfit, aki bunkó módon már nagyon rágyújtana, és legszívesebben hülyére piálná magát.”

Egy művelt ember lehet büdös is. Attól, hogy kiművelte magát, még nem biztos, hogy meg is fürdött. Láttam én már olvasott férfit könyv nélkül. Aki művelt, az vonul a folyosón, igyekszik tovább művelni magát valami rideg, neonfényes tanterembe, ahol roskadoznak a vastag kötetek a polcokon, mind tele adattal, definícióval és képlettel. De előtte még megáll, kiműveli tekintetét az ablakon. Filozofál, tekint, kitekint, eltekint. Ő nem néz, nézni a bunkók szoktak a moziban, valami ostoba akciófilm alatt. Ő tekint, ő megtekinti a kerti kultúrát az ablaküvegen keresztül, míg a műveletlen csak kibámulna rajta.

Nem szép dolog, de a művelt ember lakásában ugyanúgy vannak használt alsóneműk. Nem túl kellemes, de akad átizzadt ing, ragacsos konyhapult és hűtőben rohadó felvágott is legtöbbjüknél. A művelt embernek nincs több ideje, mint egy tahónak. Ezért nem igazán ér rá a művelt ember, ha felhívja egy műveletlen bunkó, hogy össze kéne jönnünk. A művelt ember még nem biztos, hogy kedves. Micsoda bunkó – mondhatják joggal a művelt emberre, amikor sunnyog, nem köszön a kevésbé művelt akárkiknek, eltekint, továbbáll. Ő is joggal teszi ezt, hiszen ő magasabb rendű, mint a nem művelt. Ezt hiszi, ezt vallja. Nem éri meg neki csak úgy köszöngetni. A művelt érzi, hogy ki még a művelt rajta kívül. Oda megy, ahol hemzsegnek az ilyen alakok. Művelődünk – válaszolják, ha kérdi valaki, mit művelnek ott együtt.

De lehet olyan is, hogy a művelt ember egyszerűen hülye. Tök hülye. Azt hiszi, hogy a műveltség annyi, hogy megnézett már vagy hat vetélkedőt a héten, és még csak hétfő hajnal van. Csak ő hiszi magát műveltnek. És ez neki már elég. Mert ő művelt. És amit műveltként hisz, az úgy is van. Tudja, hogy művelt, tudja, hogy Afrikában éheznek-szomjaznak, meg azt is tudja, hogy 1526.

A művelt embert könnyű kiszúrni. A boltban általában élelmiszert vásárol magának, mert a művelt ember táplálkozik. Kell neki a szénhidrát, hogy működni tudjon. Meg a fehérje, meg a mesterséges színezék is. Beveszi azt is. Természetesen a bunkók is ott nyüzsögnek a boltban, de a művelt az más. Lassan forgatja a fejét, mint egy kamerát, ami mindent alaposan rögzít. Adatokat, rezdüléseket, termékeket. A művelt vásárló tudja, hogy pontosan melyik polcon található a Camping sajt a boltban. Egyből tudja. A pénztárosnők máris összesúgnak. „Na, megint itt a művelt!” Ilyenkor a művelt ember ezt megérzi, meghallja, de nem rendez jelenetet. Úgy tesz, mint aki nagyon művelt, de kicsit süket. Úriember módjára kézbe vesz egy üveg vörösbort, forgatja, megtekinti (nem nézi), leolvassa az adatokat, megjegyzi, hogy a bort pónilovagláshoz és teniszütő húrjainak megfeszítése mellé ajánlja a bajszos, ipszilonos, háromnevű borász. Majd visszateszi. Illetve visszahelyezi. Innentől tudja a bort. Mert a művelt ember ért a borokhoz, de nem feltétlenül gazdag, hogy két üveg négyezer forintos villányival vonuljon a pénztárhoz.

A művelt ember nagyon szép. Legalábbis ezt érzi, ha belenéz a tükörbe. Süt a tekintetéből az intelligencia és a felsőbbrendűségi életundor. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a művelt ember elég ronda amúgy. Arcbőre ráncos, orrán piros hajszálerek pattannak naponta. Hiányzik néhány foga, ezáltal a lehelete sem egy babazsúr eperillatú klímáját idézi. A művelt ember zugivó, napi több deci vodka kell neki. Mert ő olyan okos, hogy szét kell zavarni az agyában a sok tudományt, ha le akar alacsonyodni a prolikhoz. De ő nem iszik. Inni a bunkók szoktak. Ő elfogyaszt egy italt.

A művelt ember olyan, mint egy megművelt kert. Lassan krumpli nő az agya helyén, annyit tömte a fejét tananyaggal, évszámokkal és adatokkal. Megdöbbentő tény, de a művelt ember lehet hajléktalan vagy ülhet akár traktor méretű BMW-ben is. Az ájfonkompatibilis szőke nőt nem az eszéért szeretjük, így a művelt embert sem azért, amit tud, mert a művelt ember mára át lett verve, ki lett játszva, be lett forgatva, fel lett ültetve. Amióta bejött a Google, sajnos már nem olyan nagy szám a hús-vér művelt ember.

 

Szólj hozzá!

2013.04.16. 12:56 Újraértelmező Szótár

Mercsek Tímea: Szabadság

Címkék: szabadság

A magyar értelmező szótár meghatározása alapján ez a szép és nemes fogalom a következőt jelenti: egy állapot, melyben valaki szabad, nem fogoly, se nem rab. Filozofikusan megfogalmazva: az a lehetőség, hogy az ember a fölismert szükségszerűség alapján választhat cselekvésében. Azaz megteheti, amit szeretne, oda megy, s azt tesz, amit akar. Nem kötik béklyók, nincs helyhez, időhöz, személyekhez, állapothoz láncolva, nincs másoknak alárendelve, nem gátolja semmi.

Létező fogalom-e a valódi, szó szerint veendő szabadság? Ha él, csak kevesek számára mutatja meg igazi arcát. Egy átlagember példájából kiindulva talán kijelenthető, hogy nem valóságos. Hétköznapokon általában az ember dolgozik. Ha mégis otthon van, szabadságot vesz ki. Mégsem szabad. A munkahelye visszavárja. Rövidke pihenést, munkavégzés alóli felmentést kap csupán, egyetlen pillanatra áll meg a mókuskerék. Vagy még annyira sem. Hiszen otthon sem az édes semmittevés várja, hanem a napi rutin. Netán éppen ügyintézés. Máskor pedig kivizsgálás, egynapos műtét, fogorvosi beavatkozás, temetés, esküvő, más egyéb miatt marad távol a munkahelyétől. Ritka pillanat az, amikor ténylegesen semmit sem kell tenni. No ez a nyúlfarknyi, megfoghatatlan pillanatocska lehet a hőn áhított szabadság szelének enyhe fuvallata.

Ha pedig a munkahelyén tartózkodik valaki, akkor meghatározzák, mit, hogyan, mikor, mivel kell tennie, s mindezért mennyi ellenszolgáltatást kap. Nem azt tesz, amit akar, nem akkor és ott, ahol ő akarja, s nem annyiért, amennyiért szeretné.

Mi is hát a szabadság?

A szabadságnak íze van. Édes, mint a legédesebb körte vagy görögdinnye, vagy egy finom gyümölcsfagylalt, melyet egy forró nyári napon fogyasztasz el, hogy enyhítse szomjadat, hűsítse testedet.

A szabadságnak illata van. Émelyítő, részegítő, mint a legszebb rózsa-, vagy orchideacsokor illata, melybe belefeledkezve megmámorosodsz, s úgy érzed, tiéd az egész világ.

A szabadság biztonságot ad. Olyan, mint egy selymes, puha pléd, mellyel betakarózhatsz, elbújhatsz alatta, s tudod, nem érhet semmi veszély, nem fog semmi rossz történni, nem kell semmitől sem félned.

A szabadság tapintható. Ha kinyújtod a kezed felé, nem a semmit markolják ujjaid. Elérheted, megfoghatod, a tiéd lehet.

A szabadság látható. Ha becsukod a szemedet, sötétséget látsz. Ha szabad vagy, akkor a pilláid mögött színes ábrák, csodás képek vonulnak föl.

A szabadság hallható. Olyan, akár a szférák zenéje, egy földöntúli csodálatos, gyönyörűséges hang.

Szabad-e a gyermek, amikor világra jön? Igen. Szabad mindaddig, amíg nem kötik béklyóba napjait a kötelező teendők. Szabadon ehet, ihat, alhat, játszhat.

Szabad-e a fogoly, amikor börtönéből végre kiengedik? Igen, s noha egy pillanatra elvakítja az éltető napfény, ám ő észre sem veszi, mert megrészegül a szabadság ízétől.

Szabad-e a szerelmes, ki csak néhány perce adta ki útját egykor imádott kedvesének, mert rájött, nem megy tovább? Igen, bár testét-lelkét abban a pillanatban a mérhetetlen fájdalom járja át, de később rájön, ennek így kellett történnie.

Szabad-e a lélek? Igen, de az éppen lakott testben végre kell hajtania a kirótt feladatokat, meg kell felelnie a családnak, a környezetének, s csak ha eltávozik az adott testből, választhatja meg szabadon, ki lesz a következő.

Szabad-e az ember? Szó szerint véve talán nem, de a lelke – mint fentebb olvasható – igen, s ha a napjait azzal tölti, amit szeret, akkor az.

A szabadság választás. A választás szabadsága pedig a miénk.

 

Szólj hozzá!

2013.04.16. 12:55 Újraértelmező Szótár

Komán Zsombor: Szabadság

Címkék: szabadság

A szabadság az, amikor hihetővé válik, hogy a határ a csillagos (v)ég, pontosabban fogalmazva, amikor úgy tűnik, a determinisztikus törvények szerint zajló élet pont arról szól, amiről kéne, pont arra halad, amerre kéne, pont olyan eredményeket hoz létre, amelyek kívánatosak az alapnak tekintett perspektívához képest. A szabadság annyit tesz, mint extatikus állapotba kerülni, úgy, hogy közben feledésbe merül a hipnotizáltság ténye. Elhinni, hogy bármit lehetne, csak épp semmi olyanra sem vágyni, ami ennek ellenkezőjét bizonyítaná. A szabadság fogalma azon ketrecet nevezi meg, mely a bezártság láthatatlanná válásának, elfeledésének, tudattalan elfogadásának megtestesülése. A szabadság tehát nem szabadság. Mellékhatásai: szédülés, reszketés, felelősségérzet drasztikus csökkenése, önfeledtség, öröm, a fényes kisugárzás különféle testi-lelki megnyilvánulásai. A szabadság jelszó, nemcsak a forradalmi értelemben… olyasmi, ami mögé mindenki elrejtheti a maga külön utópiáját, hogy pár pillanatra együtt skandáljuk e gyűjtőnevet, elhiggyük, hogy mind ugyanazt akarjuk, egyformák vagyunk és célunk a közös összefogás gyümölcseként megvalósítható, mi több, csak ki kell nyújtanunk a kezünket érte. A nagy fellángolás után azonban pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik, a konkrétumok brutalitásával való szembesüléssel egy időben, hogy nem, nem ugyanarra vágytunk, más-más elképzeléseink vannak, és az előbbi kitörés csakis e csalóka fogalom átláthatatlansága és sokarcúsága révén volt lehetséges. Persze ez a tény is végül magába foglalja hasonlóságunkat, hogy mind hittünk benne, és elvakultunk aurája láttán, a remény vad lobogásától, igen, a csalódásban talán mind egyek vagyunk, a meg nem értettségben, talán… vagy valahol ott, a tudat alatt lappangó sötétségben, mellyel azért inkább nem szeretnénk szembenézni. Lehet, hogy abban nyilvánul meg végső szabadságunk, hogy megtehetjük, kényelemből úgy döntünk, hogy inkább hagyjuk a szabadságot, köszönjük, akkor ezt most mégsem. Sőt, e döntésünk instant módon meg is hozza gyümölcsét… beteljesedik szabadságunk, tessék, hozza hírül a csodalámpa fogalomzavarban szenvedő szelleme. De legfőképpen az jelenti a szabadságot, hogy nem korlátozzák jogainkat, csak annyiban, amennyiben ezt jogaink megkövetelik. Lásd, ez a mi személyre szabható ketrecünk: minimalisztikustól az agyondíszítettig, koporsó nagyságútól a rezervátumi méreteket öltőig, legkényelmesebbtől a lehető legcsillogóbban használhatatlanig. Ki lehet próbálni bármelyiket, akár váltogatni is lehet, mindenki kidolgozhatja az óhajainak leginkább megfelelő ketrec-programot, bármilyen kérés szempillantás alatt teljesítve. Az egyetlen játékszabály, hogy játszani kell, ha valaki kiszáll, az is a játék része. A ketrecek maximális védelmet nyújtanak, a játékosok nem szabadulhatnak ki semmilyen körülmények között, hisz cellájuk a szabadságuk, csalásra semmi esély. A türelem végül is meghozza gyümölcsét – megszokjuk bezártságunkat. Janus-arcú szabadság, lakass jól áltatásoddal, hadd mászkáljunk nyugodtan önmagunk és társaink szórakoztatására, s ha majd lejár játékidőnk, hadd vihessük magunkkal édes álmokat gerjesztő rácsainkat!

 

Szólj hozzá!