Demokráciában élünk: jó, ha tudjuk, pontosan mi az.
Az Értelmező kéziszótár szerint a demokrácia (főnév) az a „jogegyenlőségen, szabadságjogokon és többpártrendszeren alapuló politikai rendszer, amelyben a közhatalmat a választópolgárok által megválasztott képviselők gyakorolják”.
Ebből kiderül, hogy demokráciában a közhatalom gyakorlóit a választópolgárok választják, és minden polgár egyenlő szavazati joggal rendelkezik. Ugyanakkor a definíció önmagában nem válaszol meg minden lehetséges kérdést, vagyis továbbgondolásra szorul.
Nem garantálható például, hogy a demokrácia szavazati jogukkal élő polgárainak és a választáson induló jelölteknek a száma ne rendelkezzék közös osztóval, vagyis lehetséges olyan helyzet, amikor a választás eredménye nem egyértelmű, azaz szavazategyenlőség áll fenn. Ilyen esetben szóba jöhetne ugyan a szavazás megismétlése mindaddig, amíg valamelyik jelölt nem győzedelmeskedik, ám ez az eljárás hosszadalmas és túlontúl költséges lenne. Célszerűbbnek látszik bevezetni azt a szabályt, hogy szavazategyenlőség esetén a demokráciában a demokratikusan megválasztott vezető (a továbbiakban: Első Demokrata, vagy röviden: ED) szavazata dönt. Mivel – definíció szerint – ED maga is választott vezető, ez a szabály egyszerre praktikus és demokratikus.
A szavazategyenlőség persze marginális eset, vagy legalábbis elsőre annak látszik. Mert ha tüzetesebben megvizsgáljuk e fogalmat, félretéve annak konvencionális, ha úgy tetszik: ortodox értelmezését, egyhamar kiderül, hogy távolról sem az, sőt!
A demokráciában, mint mondtuk volt, minden választópolgár azonos szavazati joggal rendelkezik. Ez annyit jelent, hogy a választópolgárok szavazatai egyenlők. Ha pedig egyenlők, akkor közöttük, mármint a szavazatok között, egyenlőség van, vagyis fennáll a szavazatok egyenlősége – ami mi más lenne, mint szavazategyenlőség! Amit tehát az imént még ritka, speciális esetnek tekintettünk (tudniillik a szavazategyenlőséget), az, mint most már jól látjuk, valójában a demokrácia maga. Éppen ezért kimondhatjuk, hogy a demokrácia az a társadalmi-politikai rendszer, ahol ED szava dönt. Talán helyesebb is ezért a „Vezető Demokrata” (a továbbiakban: VD) kifejezést használnunk.
Fontos kiemelni, hogy a fenti gondolatmenet során érintetlenül hagytuk a demokrácia kiindulópontként vett, az Értelmező kéziszótárból származó definícióját; ahhoz semmit hozzá nem adtunk és abból semmit el nem vettünk. Ugyanakkor, bár az eredeti és a vizsgálódásunk eredményeképpen kapott új meghatározás egyazon fogalomra, a demokráciára vonatkozik, nem állítható, hogy azonosságuk felismerése ne hordozna értékes új ismeretet; vagyis korántsem merő tautológiáról van szó. Csakúgy, ahogyan egykor, az emberiség történetének korai szakaszában, fontos felfedezés volt annak belátása, hogy az esténként észlelt vacsoracsillag és a pirkadatkor látható hajnalcsillag valójában egy és ugyanaz az égitest – a Vénusz –, hasonlóképpen lényeges felismerés, hogy ha demokrácia van, akkor az van, amit VD mond, illetve megfordítva: ha az van, amit VD mond, akkor van demokrácia. (Mellékesen, ha már így felismertük – természetesen nem a személy, hanem – a funkció jelentőségét a demokrácia szempontjából, helyénvalóbbnak látszik a „Fődemokrata” titulus, a továbbiakban tehát: FD.)
Mindezzel, úgy véljük, szabatos elméleti meghatározását adtuk a demokráciának, ámde – ahogy a költő mondja – fakó minden teória: eszmefuttatásunkat nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne vetnénk egy pillantást tárgyunk aranyló zöldjére, s ragadnánk meg azt a maga konkrétságában. Vegyünk hát egy példát!
Tételezzük fel, hogy hazánk – Demokráciánk! – külhoni bírálói azt találnák a szemünkre vetni, hogy társadalmi rendszerünk valójában nem is demokratikus, hiszen elvileg sem lehetséges benne olyan kérdés, amiben ne FD szava lenne a döntő. Ahelyett, hogy görcsösen próbálnánk visszautasítani az utóbbi állítást, a fentiek alapján mosolyogva mutathatunk rá, hogy ellenfelünk nemhogy cáfolná, hanem épphogy megerősíti berendezkedésünk demokratikus voltát.
Másrészt persze előfordulhat az is, hogy saját hazánk némelyik félrevezetett vagy egyszerűen rosszhiszemű állampolgára hangoztat tűrhetetlen, vagyis FD – pontosabban: a Legfőbb Demokrata, LFD! – nézeteivel nem azonos nézeteket. Ebben az esetben természetesen mosolynak nincs helye: az ilyenekkel szemben a törvény teljes szigorával léphetünk fel és kell is fellépnünk, hiszen társadalmunk alapértékét kérdőjelezik meg. Elvégre demokráciában élünk; jó lesz, ha ők is mihamarabb megtanulják, hogy pontosan mi az.
