Demokrácia. Népuralom – a nép uralma. Közelebbről vizsgálva, részvételt jelent, a közösségi döntésekben való részvételhez való jogot. Ez csupán lehetőség, s nem kötelezettség. Lehetőségnek is kell lennie, mert szabadságot (szabadságjogokat) is feltételez. Ahol nincs szabadság, ott nincs demokrácia sem. A népi demokrácia pedig „minden”, csak nem nép, s így pláne nem demokrácia.

A demokrácia korlátozható. Azonban a részvételhez való jog terjedelmének szűkítése (pl. életkori küszöb a választásokkor) nem korlátozás. Az alapvető szabadságjogok mérséklése (pl. szólásszabadság) a demokrácia valós korlátozása. A korlátozott (és az „egyet nem értő”) „csoport”, azonban mindig kisebbség: a demokrácia a többség akaratának érvényesülése, amely a többség-kisebbség társadalmi konszenzusának (a többség elfogadja a felhatalmazást, míg a kisebbség elismeri azt) eredménye. S ez az az alapvető „játékszabály”, amit minden félnek (tehát a csoportok tagjainak) egyaránt be kell tartaniuk. Ellenkező esetben a hatalom koncentrálja önmagát (s mint ilyen, a demokrácia legveszedelmesebb rákfenéje), vagyis a közös felügyeletből zsarnoki rendszerek születnek: zsarnokság (türannisz) vagy diktatúra.

A demokrácia lehetőségeket nyújt, eszközöket ad az emberek kezébe, olyan „fegyvereket”, amellyel kontrollálhatják, ellenőrizhetik a – demokratikusan és így jogszerűen – regnáló csoportot azért, hogy még időben korrigálhassák a hatalom koncentrálódására irányuló egyes törekvéseket. Ezen eszközök többnyire formális (pl. Alkotmánybíróság) és nem formális intézmények (pl. szabad sajtó) lehetnek legtipikusabban. A demokráciában a hatalom megoszlik (hiszen nem koncentrálódhat), ellenben annak mikéntje és formája az idővel és a társadalom fejlődésével folyamatosan változik. A hatalom birtokosai konszenzusra lépnek egymással, így erősítve érdekeik realizálását, miközben a demokrácia (eredeti) alapelvei csorbát szenvednek. Erre megfelelő példa a demokratikus jogintézmények fúziója: a modern demokráciákban a kormány és az törvényhozás összefonódik közös érdekeik nyomán (tehát a kormány – koalícióban vagy anélkül – egyben a törvényhozó testület többségét teszi ki).

A demokrácia valódi tartalma ugyanakkor mégsem ebben rejlik. Ezek csak „operatív” megoldások, hiszen a nép tagjai (minden egyes tagja) nem képesek érdekeiket megfelelően érvényre juttatni. Ezért különböztetünk meg közvetlen (klasszikus formája pl. egy gyűlés) és közvetett (általában delegált tagokból álló testületi) demokráciát. Alapesetben a nagyobb közösség (vagyis a társadalom egészének) preferenciái csak közvetett döntéshozatalban, konzultatív eszközök alkalmazása mellett születhetnek hatékonyan (pl. időben gyorsan) és eredményesen (a végrehajtás szempontjából). Persze a lehetőség a közvetlen döntéshozatalban is ott rejlik „csíráiban”: a képviselet választásakor és a (kötelező érvényű) népi referendumok felbukkanásakor.

A demokrácia viszont nem csak a részvétel lehetőségét foglalja magába – habár jelentéstartalmának zömét ezen momentum adja –, hanem annak egyfajta morális „kötelezettségét” is. A jogok és a kötelezettségek egymás nélkül mit sem érnek: értelmetlenek, hiábavalóak. Az embereknek részt „kell” venniük azokban a döntésekben, amelyek őket érintik, hiszen ezt a demokrácia táptalajaként szolgáló „szabadság” biztosítja. Persze ez nem előírás, csupán lehetőség. A demokrácia egésze „csak” lehetőség. Alternatíva más hatalomgyakorlási formákkal szemben. Ha mégsem működik – vagy nem megfelelően működik – társadalmi konszenzussal (békés vagy forradalmi úton) transzformálható. Viszont ekkor egy kérdést érdemes feltenni: megéri mindez? Hiszen Winston Churchill szerint: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél."