Szabadság. Érdekes valami ez a szabadság, annyi szent. Első körben ízlelgessük csendesen. Mindenki önmagában keresse a választ; szépen, nyugodtan. Ahány ember, annyi válasz. Ahány kor, annyi válasz.

Szabadság. Mi a szabadság?

Szabadság az, ha szabadságon vagyok.

Szabadság az, ha nem tengődöm a sitten.

Szabadság az, ha azt teszem, amit akarok.

Szabadság az, ha jó kedvem van.

Szabadság az, ha…

Várjunk csak!

Azt teszek, amit csak akarok?

Nem takarítok otthon, mert semmi kedvem hozzá.

Elmegyek futni, mert kedvem van hozzá.

Ezek a kijelentések csak azt jelzik mik azok a dolgok, amiket megtehetek az adott körülményeimhez képest. Úgy értem, ha jobban belegondolok szívem szerint most rögtön Olaszországba utaznék. Megtehetném. Jogom van hozzá. Ki tart vissza? Senki. Mi tart vissza? A pénz. Ami nincsen.

Ezek szerint mégsem tehetem azt, amit csak akarok? Ezek szerint lehetséges volna, hogy mégsem lennék szabad?

Mindnyájan a körülményektől, a környezetünktől függünk.

Jó kedvem van. De miért is? Mert szabadnapos vagyok. Mert rám mosolygott a szomszéd néni. Mert süt a nap. Mert van kit szeretnem és van, aki szeret.

Függő helyzetek.

Akkor hát egy függő helyzetből adódik a jókedvem, s vele a szabadságom. Hát mégsem vagyok szabad?

Szabadság, mint olyan; nem létezik. A szabadság egy holt fogalom. Mert a szabadság nem fogalom. A szabadság egy érzés.

Szabadnak érzem magam kutyasétáltatás közben.

Szabadnak érzem magam, ha mezítláb futhatok a fűben.

Szabadnak érzem magam, ha írhatok.

Szabadnak érzem magam, ha süt a nap.

Szabadnak érzem magam, ha szerethetek, s ha szeretnek.

Szabadnak érzem magam… most, mert olyanom van. S holnap süthet a nap, írhatok, szerethetek és szerethetnek, mégsem feltétlenül leszek szabad. Mert nem biztos, hogy annak érzem majd magam.