Műveltség
Mit jelent a műveltség, ez a klasszikusnak és általános érvényűnek tartott fogalom a XXI. században, mikor a poszmodern lázdás a modern (klasszikus) műveltség sírját ássa? Ha manapság műveltségről beszélünk, akkor ugyanazt értjük alatta, mint Eötvös József, a XIX. század egyik legmeghatározóbb gondolkodója, írója és oktatáspolitikusa? Vagy a fogalom mára teljesen megváltozott? Ki a művelt ma? A valóságshow-k és a wikipédia állította keretek közütt mi a műveltség fokmérője? Eötvös szerint a haladás foka a műveltséggel mérhető. Ha feltételezzük, hogy az Amerkiai egyesült Államok a világlegfejlettebb ország/állam/demokrácia, akkor szükségszerűen az amerikaiak a legműveltebbek. Vagy a legműveltebb embereknek kell Amerikába menniük. Talán ma Amerika a műveltség zászlóvívője (ezt döntse el mindenki maga), de mégis Európa a műveltség bölcsője. Az athéniak osztrakiszmosza, a rómaiak panem et circensese, ahogy az egyház malleus maleficaruma és exorcizmusa mind az európai műveltség nagyságát támasztják alá.
Mi a műveltég? Ismerni a az antik görög filozófusok műveit, latinul és franciául beszélni, Párizsban és Rómában egy kávé mellett fanyalogni a idei Nobel-díjasokon, olvasni a Háború és békét meg a Doktor Faustust? Ám a XXI.század végletekig felgyorsult világában, amikor hozzá vagyunk szokva az inernetes hírek gyors átolvasásához, kinek van ideje és türelme regénymonstrumokat olvani? A Holokausz nem írta fölül az emberi haladásba és műveltségbe vetett hitünket? Míg a XIX. század az ideológiák születésének az időszaka, a XX. század a rohamos tudományos fejlődés és az ideológiák összecsapásának az időszaka. Lyotard szerint a modern világ ideologiai hátteréül szolgáló meta-narratívák vagy más néven nagy elbeszélések a posztmodern korban, vagyis a jelenben hitelüket, így értelmüket vesztették. Helyükbe a bizonytalanság és a bizalmatlanság lépett. Descartes még éppen azzal bizonyította az emberi létezést, hogy azt állította, gondolkodó lények vagyunk, és saját magunkat ismerjük a leginkább, hiszen gondolataink önmagunkból erednek. Erre az elméletre cáfolt rá Nitzsche és Freud, akik szerint nemhogy a világot, de még saját magunkat sem ismerjük, így nem lehetünk saját magunk urai, csupán ösztönök által vezérelt lények. Einstein a minket körülvevő világot tette relatívvá, a fizika törvényei által meg nem foghatóvá, Heidegger és Wittgenstein pedig a gondolkodás fő eszközét, a nyelvet idegenítette el a használóitól. Ennyi intellektuális csapás után mi maradt a posztodern sivatagban, amin még a műveltség fája kisarjadhatna? A legnagyobb, modernitás által vezérelt trauma, hogy a világ nem megismerhető és nem birtokolható. A posztmodern lényege tehát a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanság, az, hogy megkérdőjelezi a szubjektum önazonosságát, illetve az egységes, abszolút érvényű világmagyarázó elvek létét. A világ többértelmű, heterogén és önellentmondásos, kivonja magát az értelmezések alól.
Az egyetlen kiút talán az, ha ezen a tényen nem kesergünk, hanem víg haláltáncot járunk a modern kor, és az azt meghatározó műveltség felett. Mikor egyetlen kattintással mindent meg lehet tudni az internetből, a műveltség elveszti legitimitását. Egyre kevesebb szó képes megőrizni eredeti jelentését, létjogosultságát a szótárakban. Ma a műveltség is a kihalástól fenyegetett szavakhoz tartozik. Fönn lehet még tartan a létét mesterségesen egy darabig, de természetes környezetében már sohasem csodálhatjuk meg.
