Változás: az egyedüli változatlan jelenség.

A Változást szokták még „rohanó világunk utolsó őshüllője”-ként, illetve „a legszívósabb, bigott konzervatív”-ként is emlegetni. Ennek oka, hogy mára bizony semmi más nem maradt olyan makacsul állandó, illetve olyan változatlan, mint maga a Változás.

A Változás természete

A Változás nyughatatlan egy jószág, néha az az érzésünk, hogy egyáltalán nem is lehet tőle megszabadulni. Folyamatosan és mindenhol körülvesz bennünket: a villamoson, a közértben, a munkahelyen, stb. Lankadatlanul a közelünkben ólálkodik baljósan körözve, akár egy cápa. Farka hozzáütődik bevásárlószatyrunkhoz, amitől az lóbálózni kezd a levegőben, a Változás pedig ezt a jelet készségesen félreérti és máris olyan bizalmasan dörgölőzik bokánkhoz, mint egy cirmos cica. Ekkor még arrébb tessékelhetnénk a Változást, jó alaposan oldalba rúghatnánk, azonban mi hétköznapi emberek rendszerint elszalasztjuk ezt az utolsó esélyünket. Inkább félszegen beismerjük magunknak, hogy igenis hízelgő számunkra ennek a Változásnak a dorombolása, udvarló suttogása. Karunk lúdbőrözik, s szeretnénk elcsábulni, azonban mégsem bízunk meg ígéreteiben. Nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a Változás bármelyik pillanatban lábikránkba hasíthatja éles fogait és akkor majd még csak fel sem háborodhatunk, hisz miért engedtük oly közel magunkhoz?!

A Változás harapásának élettani hatásai

A Változás általában nem kéri az engedélyünket, hanem önkényesen harap belénk. Ilyenkor metszőfogaival tépi ki életünk valamely – kisebb, vagy nagyobb – cafatkáját. Az esetek döntő többségében mi magunk úgy le vagyunk merevedve ennek az előre sejtett képtelenségnek a naturális látványtól, hogy harapását nem is érezzük azonnal fájdalmasnak. (kapcsolódó szócikkek: „az adrenalin élettani hatásai – avagy miért nem fáj rögvest az első másodpercben, amikor rávágok a hüvelykujjamra kalapáccsal?” c. szócikk vagy lásd még: a „meglepetés ereje – avagy miért nem ugrik el a nyúl a közelgő kamion reflektorai elől?” c. szócikk) Kimeredt szemekkel bámuljuk, ahogyan a Változás alaposan megrágja a falatot – amit az előbb harapott ki életünkből – aztán hoppsz, lenyeli, végigereszti tápcsatornáján és szemünk láttára már ki is üríti magából. Ismét ott van előttünk életünk imént leharapott darabkája, ami azonban hiába a miénk, egyszerűen nem ismerünk rá, ezért nem is akarunk hinni a szemünknek – ez igen tipikus jelenség, tehát ettől önmagában még ne ijedjünk meg! (ti. a Változás gyomorsavának magas metamorfózis-enzim tartalma okozza.) Sokkal lényegesebb kérdés minden ilyen esetben az, hogy vajon tetszik-e nekünk maga az eredmény, azaz életünk eme, immár megváltozott darabkája? Szerencsés esetben tetszik. Példák: egyszerűbb esetekben valami szívderítő látvány, például a felhők mögül előbújó nap, de komolyabb ügy is előfordulhat, felbukkanhat például ily módon életünkben egy izgalmas párkapcsolat, egy ígéretes munkahely, vagy akár a lottó főnyeremény is. Ezeket gyűjtőnéven „kellemes változás”-nak nevezzük és pozitív élettani hatással bírnak.

A Változások másik nagy csoportja az un. „kellemetlen változás”-ok, melyek élettani hatása negatív. Példa rá: a lehangoltság, amit akkor érzünk majd, mikor ez a szócikk véget ér.

Hogyan kezeljük a Változást?

Többen is próbálkoztak már a Változás megszelídítésével, azonban ezek az emberek később elmeotthonokban, szélsőséges esetekben temetőkben tűntek fel, és egytől-egyig mindüket személyesen a Változás kísérte oda. Konformista körök ezért úgy tartják, ildomosabb, ha a Változáshoz mi magunk alkalmazkodunk. Merészebb (un. proaktív) szakértők pedig ennek ellentétét vallják, miszerint legyünk mi magunk a Változás előidézői.

A Változáshoz való viszony

Az emberek igen sokfélék, kissé ügyefogyottan mégis besorolhatjuk őket az ősi karakterek két nagy csoportjába. Egyik csoportba azokat skatulyázzuk, akik Dorothy helyében a sárga köves úton maradtak volna, a másikba pedig azokat, akik letértek volna arról. Nevezzük a karakterek ezen két nagy ősi csoportját Maradiaknak és Úttörőknek. A Maradiak a jól bejáratott dolgokra esküsznek, figyelmen kívül hagyva azt is, hogyha a körülmények idő közben megváltoznak. Ezzel szemben az Úttörő emberek nem félnek a Változástól, sőt, vállalva a veszélyeket és kockázatokat ők maguk idézik azt elő. Épp emiatt leginkább velük indikálható a Változás valódi ereje: ugyanis az elért eredményeikhez már az Úttörők is ragaszkodni kezdenek és foggal-körömmel védik azokat a Változástól. Bizonyos értelemben tehát maguk is Maradiakká lesznek, kvázi rajtuk is úrrá lesz a Változás elképesztő ereje. A modern életforma burjánzó dzsungelének utolsó stabil kapaszkodója és viszonyítási pontja mára kétségkívül a Változás lett.

A Változás állandósága

Egyes neomodern elemzők szerint végeredményben minden létező momentum mögött a Változás keresendő, így az nem más, mint maga a világ. Szerintük a Változásé minden kezdet és vég. Változás.