A hűség hit – magunk alkotta hiedelmekben, istenekben, másokban, önmagunkban. Hit, amellyel kifejezzük valami számunkra való fontosságát. Hitet teszünk valami mellett.

A hűség fogalom. Mára fogalommá vált fogalom. Számon tartott tulajdonsága humán és kutya formájú szervezeteknek és szerveződéseknek. Macskáknál, papagájoknál kevésbé releváns. Mára adaptivitása csökkenni látszik, főként az alapvető emberi jósággal szemben szkeptikusabb körökben.

A hűség következetes viselkedés, kitartás elvek és vélekedések mentén. Önző világunkban hasznosságát vizsgálni legértelmesebb úgy, ha feltesszük a kérdést: vajon hasznos-e az önmagunkhoz való hűség. Ha figyelembe vesszük, hogy lélektudósok különböző párhuzamos, valamint sorosan kapcsolt éneket azonosítanak az ember személyiségfejlődése során, akkor a válasz nem egyértelmű. Nem vagyunk már azok, akik gyerekként voltunk, nem csak sejtjeink, de attitűdjeink is lecserélődnek. Ha lehetséges lenne a találkozás egy előző énünkkel, talán még meg is utálnánk korábbi magunkat. Szerencsére múltbéli énjeink és az ő elveik régen eltűntek jelenlegi egónk emlékvilágából. Nem szükséges kitartani hát mellettük. Az elvhűség jobbára rövidebb távon értelmezhető fogalom lett. Hosszabban élünk, rövidebb ideig emlékezünk: hosszú élet, rövid ész.

A hűség következetes gondolkodás választásainkról. Nagy a világban a zaj, döntéseinket gyakrabban heurisztikák, mint algoritmusok alapján hozzuk. Ha folyton változó énünket szeretnénk egységesnek, azaz „normálisnak” látni, agyunkban konszonanciát kell teremtenünk, így működik a gondolkodás. Szeretnünk kell döntéseinket. El kell hinnünk, hogy van bennük következetesség. Magunkat győzködjük választásaink helyességéről és arról, hogy van véleményünk, akkor is, ha nincs. A hűség ebben az esetben melléktermékként is felfogható, mellyel agyunk védi magát döntéseink folyamatos megkérdőjelezésétől.

A hűség érték. Paradoxon, hogy miközben minél kevésbé hasznos, annál nagyobbra becsült. Ezt az is mutatja, hogy közhelyszótárokban, toposz-gyűjteményekben oldalakat töltenek meg vele kapcsolatos örökbecsű mélyszántásokkal. Gyakori, hogy az emberek másoktól elvárják, mert biztonságot és kényelmet ad a másik hűségének tudata. Tehát alapvető szükséglethez kapcsolódik. Mindemellett számos olyan érték van a mai világban, ami igazán nem passzol a hűséggel: élménykeresés, jelenben élés, gyors alkalmazkodó-készség, individualizmus. Ezek mellett a hűség egyre inkább veszélyeztetett viselkedésforma.

A hűség a bizalomhoz kapcsolódik, társas termék. A hűség kiválóan színlelhető és ezt meg is tesszük. Másokkal való relációinkban lehetünk látszólag hűek, és csalhatunk a gondolatainkban. Ugyanakkor jellemző, hogy sokszor a magunk hűtlenségét nem érezzük olyan szarvashibának, mint másokét. A hűség féltékenységet indukál, melyet primitív és éretlen viselkedésként tartanak számon, és bizonytalansággal magyaráznak. Prűdebb társadalmakban fontos érték hűségesnek látszani, ezért inkább válnak és házasodnak ötévente, mintsem megcsalják a másikat. Napjainkban az életre szóló házastársi hűség ritka. Ma már a dolgokat nem javítjuk, hanem kidobjuk.

A hűség, mint kitartás mindenek felett, legtisztábban a kutyában, mint társban van meg. Jelleméből kiirthatatlan, a faj fő tulajdonsága. Nála a hűség igencsak hasznos, elérte vele, hogy mai, háziasított formájában a legnépesebb fajok közé tartozzon bolygónkon. A kutya biztos pont. Mindig megnyalja a kezet. Ha jól bánnak vele, hálája jeléül olyanná válik, mint a gazdája. Ha meghal a gazdája, előfordul, hogy vele hal. De végül ő követi el szándékán kívül a legnyilvánvalóbb hűtlenséget azzal, hogy általában előbb távozik a világból, mint embere. És az örök vadászmezők mellett bevonul a legszebb emlékek közé is. Az ember néha kineveti: a meghunyászkodó, emberi szolgalelkűséget kutyahűségnek nevezi.

Összefoglalóan: a hűség ellentéte a hűtlenség, negatívja a féltékenység, ellenlábasa a carpe diem, gyilkosa a feledés.