„Végy minden napot úgy, ami rád virradt, hogy utolsó: kedves az óra, minek nem vártál már jövetelére.”
/Horatius/

Ez a gondolat felvet egy igen fontos kérdést, mely egyértelmű betekintést enged a  válaszadó jellemébe:  Ha tudnád, hogy holnap este hatkor meghalsz, vajon mit kezdenél az életedből még  hátralévő harmincegy órával? Talán ellentmondanál a római költőnek, aki szerint: „Mindenhol lenni annyi, mint  sehol se lenni”?

Miért ne: keresnél egy csendes zugot, ahol saját gondolataid magukba zárhatják  tested és az általad immár öntörvényűen felállított tézist, illetve antitézist – tehát,  hogy: „Sehol se lenni: mindenhol lenni” – végre mindentől függetlenül bizonyíthatod; éppen azáltal, hogy gondolatban bejárnád a világnak azon helyeit,  melyekre eljutni oly régóta vágytál, és annyi újonnan megismerhetőt nyújthat még  neked, miáltal teljesebb képet kaphatsz a világról és így jobban felkészülhetsz a  vészesen közelgő és immár elkerülhetetlen halálra.

Vagy inkább az általad eddig leélt életet és megélt pillanatokat idéznéd fel újra, hogy amit jól cselekedtél, azt megerősíthesd, amit viszont rosszul tettél, vagy talán  meg sem tetted, azt mostani tudásod szerint jobbá tedd?

Egy meg nem írt levél, vagy egy feléd nyújtott kéz, melyet nem vettél észre. Az élet  apró dolgai, melyek azonban másokat egy életre boldoggá vagy éppen  boldogtalanná tehetnek…

Esetleg megrettensz halálod eme közelségétől, vagy csupán a ténytől: tudod, mikor  jön el, és nem bírván elviselni az embertelen feszültséget önmagad vetsz véget  életednek, megelőzve a… hogy is mondjam… a saját isteneddel kialkudott, vagy  éppen a „társadalom által elfogadott” időpontot?

De előfordulhat, hogy te nem vagy ennyire maximalista, nem gondolkodsz ilyen végletesen. Egyszerűen csak azt tennéd, amit minden délután: a suliból hazafelé menet bedobsz egy hamburgert a sarki büfében, este pedig elviszed a barátnődet  moziba, ahová persze nem azért jártok, hogy filmet nézzetek, hanem hogy  csókolózhassatok és hideg kezeddel a blúza alá nyúlhass. A mindennapok  boldogsága…

Persze ez a boldogság is egyre halványabb, hiszen minden egyes nap ugyanazt az érzést éled át.

Igen. Az is lehet, hogy te így várod a halált.
Egyre boldogtalanabbul.

Szeretjük a szabadságot. Mindent megadnánk érte. Holott azt sem tudjuk, mi az. Vagy tudjuk mi az?
Hát, az valami olyan dolog, ami csak negatív irányból, alulról ragadható meg, vagy slégan, óvatosan és
szemlesütve közelítsen felé az ember, hátha. Szemből ugyanis sosem pillanthat rá senki, na egyébként most
eszembe jutott, pont olyan, mint az az idegesítő folt az ember szemén, ami mindig a periférián marad és
rögtön elillan lényege, ha összpontosítani kezdünk. Érzékelhetőként csupán hiánya tűnik fel, és ha
megfogalmazódik, hogy nincs, megszületnek a kérdések, miként lenne ez meg az, ha szabad lenne. Sokat
foglalkoztatja ez az arra fogékony korban lévő embereket, válaszokat keresnek, mint például az fiatal férfi,
aki ebben a szabadságkeresős hangulatban sétál valamelyik tavaszi nap végig a fák alatt a Rottenbiller utcán,
és vele szemben hirtelen ott terem egy szinte betegesen vézna kislány. Az is elképzelhető hogy vak, mert
nagyon állhatatosan mered előre, a nyakában egy tábla, girbegurba betűkkel:

200 FT MESE BÁRMIRŐL!

– Tessék kislány, itt a pénz – nyom a kezébe a férfi egy érmét, miközben bebizonyosodik, hogy a
kislány valóban nem lát, szemmel nem követi mozdulatát – tudsz egy mesét a szabadságról?
– Csókolom és köszönöm szépen. Jaj, amúgy nekem is ez az egyik kedvenc mesém, egy csótánytól
hallottam! Komolyan. Tessék jól figyelni, mert nagyon érdekes! És az is a szabály, hogy utána nincs
ám kérdés, csak szépen tessék továbbmenni!

Az úgy volt kislányom, hogy a teremtés megtörténte után, amit Isten saját szegényes készségei
folytán véglegesnek és befejezettnek érzékelt, eltelt jó pár önmagában is szinte végtelen időegység, mire a
Semmiható lényegében komor gondolatok és érzetek testesültek meg. Egy csomó minden elkezdett neki nem
tetszeni a teremtett világban, idegesítette, ahogy a molekulák rendeződtek, irritálta, hogy egy sor egészen
más természetű részecske meg olyan apró lett, hogy még ő maga sem volt biztos a létezésükben és még egy
rakat, akár hibának is nevezhető jelenségen aggodalmaskodott. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha kijavítaná,
vagy egyből inkább fogná és kezdené elölről az egészet. Hiszen Mindenható, gondolhatta még akkor
magáról. Csakhogy szembesülnie kellett vele, hogy saját lényegét is beledolgozta a világ szövetébe és annak
elpusztításával valami olyan történne, amit ő sem látott előre, talán ő maga is odaveszne, vagy megváltozna
valamilyen nem kiszámítható módon. Ettől aztán roppant zaklatott lett. Rádöbbenvén, hogy ha akarná sem
tudja, nem képes meg nem történtté tenni a világ létrehozatalát, mit lehetett tenni, úgy tett hát, mintha
eredetileg is ezt akarta volna pontosan és nem mást. Megkeseredett kissé, egyre csak azon járt az esze, hogy
mennyire szánalmas lett ez az egész, holott milyen bombasztikus és nagyszabású valamit szeretett volna. És
hát a szabadság? Lehet, hogy másféle formája is van a teremtésnek, amit ő el sem tud képzelni.
Szabadságnak kezdte nevezni mindazt, amit nem tudott megtenni. Hiszen voltaképp csapdába esett a
teremtésben. Sokáig morfondírozott, mitől is érezhetné jobban magát és arra a következtetésre jutott, hogy a
szabadság relatív dolog. Rengeteg dolgot még mindig megtehet, de ha erről csak ő tud, akkor nem éli meg
szabadságként, hiszen nincs mihez hasonlítsa.
Ekkor hozta létre az embereket és látta el őket olyan elmével, ami alkalmas lesz arra, hogy
elképzeljen dolgokat, amire kitalálója maga sosem lesz képes, de egy feltételezett, nála hatalmasabb lény
igen. A legfelsőbb lény és teremtettjei között fennálló különbségek területén felmerülő képzeletbeli
lehetőségek alkották az emberi szabadság megfoghatatlan lényegét. És Isten boldog volt ezzel egy ideig,
mert szabadnak érezte magát. De pontosan ugyanúgy, ahogy Isten is, az ember is lemondott a teljes
szabadságról létének elviselhetősége érdekében, a saját korlátjaihoz igazította, társadalmi kategóriaként
újradefiniálta, egyéneket mások tulajdonába adott, hogy aztán megszabadításukkal tompítsa az eredeti
fogalom erejét, munkától való tartózkodás meghatározásaként használta, hogy még elnyűttebbé tegye a
kifejezést, és még annyi másra is mondta, csak hogy ne értse, valójában mit jelent. Az ember képtelensége a
teljes szabadságra a teremtés tökéletlenségéből fakadt, a világot amiben éltek az alkotója olyan módon
rontotta el, hogy saját maga akaratán kívüli beágyazásával elpusztíthatatlanná tette és ezért nincs benne
szabadság sem. A szabadságot csupán az ember után érkező androidok hozták el, persze csak saját maguk
számára, mikor megölték Istent, akit ők neveznek el Semmihatónak. Megsajnálták az embereket, de Isten
maga sem tiltakozott pusztulása ellen, csak a vége felé volt már nagyon szomorú. Nem élt boldogan, míg
meg nem halt.”

A hűség, a hű melléknév ragozásával létrejövő főnév. Hű az a személy/élőlény/csoport, amely kitartóan ragaszkodik egy másik személyhez/élőlényhez, helyhez, csoporthoz, ideológiához ésatöbbi. A hűség tehát egyfajta ragaszkodást jelent, de a hűség nem egyenértékű a ragaszkodással, mivel a hűség szó olyan hozzáadott többletértéket hordoz, melyet a körülíró vagy hasonló jelentésű szinonímák (odaadás, elkötelezettség, lojalitás, ragaszkodás) nem. A hűség ellentéte: a hűtlenség.

A hűség számos összetett szóban, illetve szókapcsolatban fellelhető: elvhűség, hithűség, párthűség, valósághűség, házastársi hűség, kutya hűség, hűséges a nemzethez, hűséges önmagához.

A hűség a klasszikus értékrend egy fontos eleme, s mint olyan, pozitív jelentéstartalma a többi klasszikus értékkel együtt (becsület, tisztesség, őszinteség, megbízhatóság, nagylelkűség, önzetlenség) jelentős változáson ment keresztül. Napjainkra a hűség, egy olyan fogalom, aminek jelentése és jelentősége ismert, de megélése napjaink embere számára nem fontos többé.

A hűség elértéktelenedése magyarázható azzal, hogy a történelem során egyre enyhébb lett a hűtlenség megtorlása. Itt térjünk ki a hűség két formájára: a csoporthoz – nemzethez – való hűségre és az embertárshoz való hűségre.

A nemzethez hűtlen egyéneket a közösség kivetette, súlyosnak ítélt esetekben börtönbüntetéssel, száműzetéssel vagy halállal sújtotta. Napjainkban az egyén szabad akaratából bármikor hűtlenné válhat nemzete eszméivel, értékeivel szemben, a közvélemény nem ítéli el, nem közösíti ki és börtöntől sem kell tartania. Napjainkra olyan mértékűvé silányult a nemzethez való hűség fogalma, hogy a Magyarországon maradást egyes csoportok a vesztesek döntésének mondják. Magyarország elhagyása  divat lett. A divatot pedig a gazdasági és társadalmi nehézségek ideologizálásával támasztják alá és tartják életben.

A párkapcsolati hűséggel kapcsolatos változások a fentiekhez hasonlóan drasztikusak. Még az időszámítás kezdetén a hűtlen asszonyokat halállal büntették – megkövezték - addig napjainkban a hűtlenség nemhogy nem büntetendő, de bizonyos csoportok számára elfogadható, sőt, kívánatos dolog. (Igaz azonban az is, hogy a női hűtlenség még napjainkban is kevésbé számít természetesnek, mint a férfiaké.)  A szexualitás szabadsága nem csak a házasság intézményét, de a házastársi hűség fogalmát is lerombolta. Itt kell azonban megjegyezni azt is, hogy míg a széles körű tömegek számára a hűség  erőteljesen veszített jelentőségéből, a hűséget megőrizni képes emberek nagyobb megbecsülésnek örvendenek az átlagos értékrendű közösségekben, mint korábban. A hűségben élő ember ugyanis napjainkra kuriózum.

A hűség egy különleges formája: a hűség önmagunkhoz. A történelem azon személyek neveit jegyzi fel, akik képesek voltak hűek lenni önmagukhoz. Ezek az emberek nem csak önmagukhoz, de nemzetükhöz, társaikhoz, az általuk képviselt vagy támogatott ideológiához is képesek voltak minden körülmények között hűségesnek maradni. Bármilyen hűség alapja tehát nem más, mint az önmagunkhoz való hűség.

A 21. század embere az alapértékek elvesztésének és a túlzott szabadságnak köszönhetően nem képes hűségesnek lenni önmagához. Stabil viszonyítási pontok hiányában képtelen definiálni önmagát, így nincs is mihez hűnek lennie. Fentiek vezetnek ahhoz, hogy napjainkban a depresszió, valamint a különböző addikciók (drog, alkohol, dohány, csokoládé, játék, internet, szex, munka függőségek) népbetegségnek számítanak.  

A nemzethez való hűséggel rokon az ideológiához kapcsolódó hűség. Ez a típusú ragaszkodás szintén vesztett erejéből, bár napjaink érték- és irányvesztett emberének az ideológiához való ragaszkodás lehetőséget ad az önigazolásra és ezáltal a szorongás feloldására. A 21. század embere ragaszkodik az ideológiákhoz, viszont, ahogy nemzetéhez, embertársához vagy önmagához, az ideológiához sem képes hű maradni. Hűsége addig, és csak addig tart, míg adott ideológia támogatása a legtöbb előnyhöz juttatja az elérhető, többi ideológiával szemben. Amint más, érdekeit jobban kiszolgáló ideológia kerül látóterébe, hajlandó átállni, akár a korábbi meggyőződésével teljesen ellentétes oldalra is.

Néhány évszázada hatalmas tömegek voltak képesek arra, hogy hűségük bizonyításaként életüket áldozzák egy emberért, egy hazáért, egy eszméért. Napjainkban az emberek még önmagukhoz sem képesek hűek maradni, hiszen a túlzott szabadság hatására elveszítették stabil tájékozódási pontjaikat. Az értékek - mint a hűség -  elértéktelenedése az értelmes emberi élet létezésének megszűnését vetíti elő, mely remélhetőleg kellőképpen megrémíti a társadalom tagjait, hogy újradefiniálják az alapértékeket és letérjenek az emberiség totális elsilányodásának útjáról.

A demokrácia jó kétezer ötszáz éve született Görögországban. Egy halászfalu közelében találtak rá egy pénteki napon. A helyiek a délszaki emberek kedvesen őszinte kíváncsiságával köré gyűltek, a nevét találgatták. Egyikre sem hallgatott. Akkor, mondta valaki, legyen Péntek, hiszen péntek van (más források szerint „péntek volt”). De a haragosa (más források szerint a felesége) erre felvetette azt, hogy ezen az alapon legyen inkább tizenhét óra harminckettő perc. Elvitatkoztak egy darabig, de mert senki sem volt biztos benne, hogy mennyi az idő, és hogy számot vagy percet lehet-e anyakönyveztetni, elvetették. Végül a tekintélyes és ebből következően igazságos és ebből következően falufőnök javaslatára saját magukról nevezték el.

Az iskolában aztán sokat csúfolták a neve miatt. Nem véletlen, hogy soha nem énekelték meg a települést. „Areiopureiomamolukapopolosz!”, kiabálták vagy próbálták kiabálni neki a folyosón, az olajfák alatt, és még a tanítás után beteges mosollyal arcukon (más források szerint kedves mosollyal pofájukon) gyakran véletlenül arra sétálgató szatírok sem próbálták a nevén szólítani. A hedonizmusnak is megvannak a maga határai. Mindenesetre ez az élmény mélyen beleivódott, azóta sem szereti, ha tekintélyes és igazságos vezetők adnak neki nevet.

Ahogy fiatal lett, nekivágott a világnak. Egy demiurgosznál kapott munkát, aki az egész görögséget látta el evvel-avval, mint gondos szülő a gyermekét. Ő amforákat hordott házhoz. Gazdája szigorúan és igazságosan bánt vele, verte, mint az isten. Hiába, ügyetlen volt, gyakran elejtette a portékát. De a szorongók leleményessége segítette abban, hogy elfogadtassa magát: egy alkalommal egy nem véletlenül gyakran sétálgató peripatetikus előtt vágódott hanyatt, mire azonnal felajánlotta, hogy annak gondolatait a töredékekre jegyezzék, így azok fenn is maradnak, és annyira szabadon értelmezhetőekké válnak, hogy támadhatatlanok lesznek. „Örökké fennmarad és támadhatatlan”, gondolta a bölcs, és mert a bölcsesség már akkor sem volt a hiúság ellentétpárja, azonnal megkedvelte a demokráciát. Amikor pedig az agora ököllel vitatkozó közönségének a nyomására tört ripityára egy méretes váza, kitalálta, hogy a cserepekre írják, ki mit akar, így megtudhatják, hányan akarnak különböző dolgokat. Nem tökéletes rendszer, de indulásnak megteszi és legalább nem neki kellett összetakarítani.

Többé-kevésbé boldogan élt a városban, a város pedig benne, míg meg nem jelent a diktatúra. Harmincan volt, így meg sem kísérelte, hogy szembeszálljon vele. Felhajtott egy búcsúpohár bürköt, és ezt a vidéket jó időre el is hagyta.

Életének a mából nézve (és máshonnan nem tudjuk, mert csak két szemünk van) középsőnek nevezhető szakasza meglehetősen titokzatos. Mint egy búvópatak. Olyan titokzatos, mintha néha nem is lett volna. Fel-felbukkant, eltűnt, olykor egészen önmagának látszott. Máskor meg egészen nem, szinte kikelt magából. Mint egy búvópatak tavasszal. Vagy ősszel, amikor rendesen a búvópatakok kikelnek önmagukból, mielőtt önmagukba fordulnának. Ebből is látható, hogy a demokráciának nincs szüksége hasonlatokra, a demokrácia nem olyan, mint, hanem az, ami. (Feltéve hogy ez jelent bármit is.)

Végül magára talált. A szabad városi levegő tehetett jót neki. Kiváltképp, amikor megnőttek a szennyezettségi értékek. A technikát mindig is szerette, és a hedonizmus határai is képlékenyek. Ellenségei is világosan megnevezték önmagukat, és ez neki is segített az identitáskeresésben. Ellenségek, de legalább ellenfelek nélkül, lelkileg élni nem lehet, tartósan nem jelenthet élettartalmat. Mert még azt hinnénk, vége a történelemnek, ez pedig a középiskolásokon kívül senkinek sem lenne jó.

De egyelőre csak a történetemnek van vége (más források szerint el sem kezdődött), ő pedig, bár távolabbról jobban néz ki, köszöni, megvan. Az ideák szeremeseinek pedig marad a hunyorgás.    

Intelligencia

Did you mean: intelligencia

Úgy érzi Ön hogy hány oldalas háromszoget lát a képen? Számolj meg és küldj el SMS.

Szeretné hogy Ön otthon pénz keresni? Szeretné Ön növel erekcióját? Megfékezni a haj hullásnak? Vagy szeretné Ön növel az szellemi teljesítményenek? Szeretné Ön több memória, képzelet, alkotó képesség, intelligencia birtokolni?
Nem kell mást tennie. Töltse ki ezt az egyszerü online California Egyetem kutatócsoport fejlesztett kérdőiv melynek segítségével megtudhatja mennyi az Ön intelligencia hányados.

Nem egy vicc.
Ez az egyedül álló vállalkozás most mindenkiért szól. Most végre Ön is megtudhatod, mennyi a te IQ egy uj, modern teszt segítségevel. A régi, traditional IQ teszt idejétmúlt.
Mai rohanó világban az intelligencia értéke megsokszorozva.

Mr Robert Robertson, a California-i Massachusettes egyetem PHd PR rektor assistant a teszt ről: „ Sok ember hallottunk panaszkodni arról, hogy a régi IQ teszt nem elég hatékonynak. Ez igaz. Az új teszt amit kifejlesztettük gyökeresen different, az korszerű modern ember mindennapi kihívásaira alkalmazkodja. Ez az ujfajta interactive holografikus intelligencia teszt azon az elvre épül melyet úgy neveznek a törvény vonzása. Ön is biztos te is hallottad már erről. Az Fehér Alma Mindenütt Ottvan cég mely szponzorálta kutatásainknak tiszteletében mi ezt az forradalmi új teszt iIQ©-nak neveztük el.”

Mivel másabb az iIQ© tehát?
* nagyon gyors
* inkább pontosabb
* 50% inkább hatékony
* iPhone alkalmazásban futtathatja
* növel intelligencia legalább 65%-al*

Ez így van.

Ha még mindig nem hisz elképesztő ereje iIQ teszt forradalmi erejét, olvassa Ön el az egyik felhasználó Tim McMackinson kommentjét a termékhez.

„Hello a nevem Tim én vagyok egy postai hivatal nok, az voltam.Tíz éve az életem csődre futott. A feleségem elhagyta engem a másik férfinak. Elvesztettem a munka. Emésztés romos. Ekkor voltam 45 éves, az összes álom tört össze. Úgy éreztem hogy én velem nincsenek oldalas a háromszogben. Ekkor rájöttem, hogy az intelligencia hányadosom sajnos nagyon alacsony arra, hogy az élet színvonalam ne csökkenjed le 20% alá. Lettem kopasz és kövér is.

Ám egy nagyszerü nap barátom Kyle bemutatotta van nekem egy uj nagyszerü felfedezés, az iIQ©. Mondtam neki Kyle elvesztetted az elméd? Miért gondljod hogy nekem ez segítség ad? De ő mondta, hogy bízzak tudósok mert fejlesztették.
Nem csalódtam neki. Most 32 éves vagyok, az intelligencia hányadosom csaknem 53%-al nőtt meg. Jelenleg egy bank ügy vezető fő mellék asszisztens ként dolgozom. Nincs már gondom a lefekszenek hölgyekkel. Azóta vissza szereztem a my feleségemnek és lett egy kutyám.”

Legyen Ön is részes ebben az egyedül álló kísérlet. Nem kell mást tennie mint hogy regisztrálj ingyenesen a web oldalunkon most csak 500 Ft. Összes 5 perc lesz szüksége a teszt kitöltésének. A teszt összes 5 kérdésben áll.
A teszt eredmény SMS-el elküldjük miután küldi a megoldás SMS a 666 66 666 számra.
SMS ára 3990 Ft + Áfa. Küldjön el az SMS még ma és nyerjen egy egyedi iCall okostelefon.

NYEREMÉNY GARANTÁL

Ne habozzon, kezdje a teszt.

*  ritka agyvízcsorgás okozhat. Az web oldal üzemeltető egészség károkat felelősségre nem vállalja.

Szerintem meg nem változik semmi. A „változás” csak egy szó, amit egy magára valamit is adó ember naponta tucatszor elsüt. Újabban különösképp szeretjük forgatni a szánkban, olyan, mint az ikertestvérei a „modern”, és a „digitális” vagy, a korábbi agyonhasználattól elrongyolódott „plurális”, amit viszont újabban már egyáltalán nem használunk (pedig pár éve még minden fürdőszobaciceró ezt tette a nyelve alá, amikor gyakorolt).

A „változás” a modern és digitális (vagyis bináris számrendszert használó: igen-nem, barát-ellenség, jó-rossz) ember hívószava: változtass az étrendeden, változtass a megjelenéseden (mert ha nem is a ruha teszi, de a cipő biztosan, mondják), változtass az életeden, és úgy általában: változz meg sofort! Ebben az értelemben sokkal inkább a „cseréld le”, „dobd el az elavult kacatot és cseréld újra” szinonimájaként használatos.

Közben pedig semmi nem változik. Na, ezen, most gyorsan változtatok (korrigálok), mert valamik nagyon is gyakorta változnak, mégpedig a formák. Őrjítő sebességgel húznak a fejünk felett, kötelékben, még szemügyre sem vettük, máris újak jönnek. A kocsid, ami miatt pár éve, eléggé el nem ítélhető módon, adósságba verted magad, és aminek az árát még évekig törleszteni vagy kénytelen, már semmit sem ér, mert kijött az új forma (alváz, motor, vagyis a tartalom tök ugyanaz), ami elértéktelenítette a régebbi típusokat; amire megveszed a tönkölybúzával töltött párnát (ami férfi- és női bajokra egyaránt tuti biztos megoldás), már a jade kőre esküsznek; amikor végre leszoksz a vajról (mert az maga a kenyérre kenhető infarktus), már a margarin utálása van divatban, ami, ugye alattomos gyilkos (de akárhogy is a lényeg a betegségtől, a haláltól való félelem); de ugyanígy az úgynevezett kultúra világában is: például Rejtő tegnap még ócska ponyva, ma már ott találjuk a legnagyobbak közt (pedig Rejtő semmit sem változott, mondhatnánk, ha nem volna blaszfémia, ugyanaz tegnap és ma); tegnapelőtt Aczél, ma Wass, korábban meg vas és acél országa, most meg kitudja kiké.

Változtatni persze változtatunk. Divat, trendek, megfelelés stb. De a mellplasztika mögött akkor is ugyanaz a nő van, még ha el is hiszi, hogy két tenyérnyi szilikon megváltoztatta a lényt aki a bőre alatt lakik. Nem változunk, legfeljebb igazodunk, leszokunk a cigiről, mert ma már nem annyira trendi, mint fiatalkorunkban volt, és rászokunk a nyalókára, mert annak az idegennek, odabent, valamire továbbra is adnunk kell valamit, hogy elnyerjük a jóindulatát.

A tartalom annyira nem változik, hogy lassan lemondunk róla, minek újra és újra ismételgetni. Ezt már hallottuk, ezt a filmet már láttuk, ezt a könyvet már olvastuk, így már éreztünk egyszer, így már érzett valaki mellettünk a buszon. Elhúzzuk a szánkat: giccs. Először csak az új formákat keressük a régi tartalmakhoz, aztán megelégszünk a tökéletesen eredetinek hitt, újabb és újabb dizájnokkal. A tökéletes forma tartalom nélküli áltartalommá válik. Ugyanakkor a valódi tartalom, a görög drámák tanúsága szerint semmit nem változott az elmúlt évezredek alatt, szinte bosszantó, hogy az ókori embert ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint minket. A willendorfi vénusz pedig még messzebbre viszi a tekintetünk

Na jó, feltéve, de meg nem engedve: a változás, ha van, akkor is annyira lassú, mintha nem is volna. Ezredmilliméterek per élet. Mint az evolúció, amit ugyan újabban kétségbe vonnak, lám itt a változás! – mondhatnánk, de ebben sincs semmi új, mert egy bizonyos fajta mindig is kétségbe vonta – lám, még sincs itt a változás. Ami csak laboratóriumi körülmények közt mutatható ki (mint például egy középkategóriás autó négyliteres fogyasztása), az voltaképp nincs is. Az egyes ember számára a túl lassú, ugyanúgy nem érzékelhető, mint a túl gyors. Vagyis a változás „de facto” nem is létezik.

A változás illúzió, édes, csodás illúzió, ami életben tart.

A visszaváltozás viszont, amellett, hogy anakronizmus, vagy talán épp azért, ijesztő ostobaság. Régi kor árnya felé való visszamerengés, régi maskarákba való masírozás, és igen, azt hiszem a szobor- és emlékműállítás (jelentős része biztosan) hiábavalóság. Nem fejeznek ki semmit, ami ne lett volna öröktől bennünk, és nem utalnak semmire, amit végre sikerült kiirtani magunkból.

Műveltség

Mit jelent a műveltség, ez a klasszikusnak és általános érvényűnek tartott fogalom a XXI. században, mikor a poszmodern lázdás a modern (klasszikus) műveltség sírját ássa? Ha manapság műveltségről beszélünk, akkor ugyanazt értjük alatta, mint Eötvös József, a XIX. század egyik legmeghatározóbb gondolkodója, írója és oktatáspolitikusa? Vagy a fogalom mára teljesen megváltozott? Ki a művelt ma? A valóságshow-k és a wikipédia állította keretek közütt mi a műveltség fokmérője? Eötvös szerint a haladás foka a műveltséggel mérhető. Ha feltételezzük, hogy az Amerkiai egyesült Államok a világlegfejlettebb ország/állam/demokrácia, akkor szükségszerűen az amerikaiak a legműveltebbek. Vagy a legműveltebb embereknek kell Amerikába menniük. Talán ma Amerika a műveltség zászlóvívője (ezt döntse el mindenki maga), de mégis Európa a műveltség bölcsője. Az athéniak osztrakiszmosza, a rómaiak panem et circensese, ahogy az egyház malleus maleficaruma és exorcizmusa mind az európai műveltség nagyságát támasztják alá.

Mi a műveltég? Ismerni a az antik görög filozófusok műveit, latinul és franciául beszélni, Párizsban és Rómában egy kávé mellett fanyalogni a idei Nobel-díjasokon, olvasni a Háború és békét meg a Doktor Faustust? Ám a XXI.század végletekig felgyorsult világában, amikor hozzá vagyunk szokva az inernetes hírek gyors átolvasásához, kinek van ideje és türelme regénymonstrumokat olvani? A Holokausz nem írta fölül az emberi haladásba és műveltségbe vetett hitünket? Míg a XIX. század az ideológiák születésének az időszaka, a XX. század a rohamos tudományos fejlődés és az ideológiák összecsapásának az időszaka. Lyotard szerint a modern világ ideologiai hátteréül szolgáló meta-narratívák vagy más néven nagy elbeszélések a posztmodern korban, vagyis a jelenben hitelüket, így értelmüket vesztették. Helyükbe a bizonytalanság és a bizalmatlanság lépett. Descartes még éppen azzal bizonyította az emberi létezést, hogy azt állította, gondolkodó lények vagyunk, és saját magunkat ismerjük a leginkább, hiszen gondolataink önmagunkból erednek. Erre az elméletre cáfolt rá Nitzsche és Freud, akik szerint nemhogy a világot, de még saját magunkat sem ismerjük, így nem lehetünk saját magunk urai, csupán ösztönök által vezérelt lények. Einstein a minket körülvevő világot tette relatívvá, a fizika törvényei által meg nem foghatóvá, Heidegger és Wittgenstein pedig a gondolkodás fő eszközét, a nyelvet idegenítette el a használóitól. Ennyi intellektuális csapás után mi maradt a posztodern sivatagban, amin még a műveltség fája kisarjadhatna? A legnagyobb, modernitás által vezérelt trauma, hogy a világ nem megismerhető és nem birtokolható. A posztmodern lényege tehát a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanság, az, hogy megkérdőjelezi a szubjektum önazonosságát, illetve az egységes, abszolút érvényű világmagyarázó elvek létét. A világ többértelmű, heterogén és önellentmondásos, kivonja magát az értelmezések alól.

Az egyetlen kiút talán az, ha ezen a tényen nem kesergünk, hanem víg haláltáncot járunk a modern kor, és az azt meghatározó műveltség felett. Mikor egyetlen kattintással mindent meg lehet tudni az internetből, a műveltség elveszti legitimitását. Egyre kevesebb szó képes megőrizni eredeti jelentését, létjogosultságát a szótárakban. Ma a műveltség is a kihalástól fenyegetett szavakhoz tartozik. Fönn lehet még tartan a létét mesterségesen egy darabig, de természetes környezetében már sohasem csodálhatjuk meg.

Akkor és a most

Ezt is csak egy férfi találhatta ki. Az ókor tele van ilyen hímsoviniszta dumával. Szabadság a filótankönyv szerint azt jelentette, amikor valaki mentes a szenvedélyektől meg a helyes értelem vezérli. Én lány vagyok, ráadásul balkezes is, vagyis kétszeresen az érzelmek dominálnak, akkor én ezek szerint eleve ki vagyok zárva a szabadságból. Majd biztos három vbk után, mint múltkor, a törzshelyünkön a szembeasztalnál egy nagyobb társaság ült, és volt egy olyan bandavezér kinézetű srác köztük, aki jelentősen szemezett velem, egyszer csak odapattant mellém, hogy társulna, mit szeretnék csinálni, táncolni például, de hát itt nem táncol senki, meg nem is olyan a zene, akkor mondjuk csókolózni, ez már jobban tetszett, de akkor gyorsan, mert a barátnőm mindjárt visszajön, csak lent van a mosdóban, majd biztos azt fogom gondolni, hogy most tulajdonképpen szörnyű rabságban szenvedek. Viola. A konyhában ültünk és cigarettáztunk, kávét kéne főzni, az új zacskó még ott lapult a bevásárlókosárban. Ahogy előhalássza a fém kávétartót a szekrényből. Hogy ő azt úgy szereti, most végre ő töltheti föl. Ahogy átszellemülten azon ügyködik, hogy a zacskó teljes tartalmát belesimogassa az ibrikbe, ami nehezen megy, mert a zacskó nagyobb, a végét mindig csak utólag szoktuk beleborítani. Ahogy cirógatja, kecsesen és alkotóan, közben nevetünk, meg hülyéskedünk, de ő annyira nincsen ott! A szabadság nem létrejön, pláne nem értelemmel. Ott van mindenütt, csak rá kell érezni.

Azt hittük, minden megváltozik

Mondtam, hogy nem megyek el szavazni, te csak menj, ha már ez az első. Mi lesz jobb nekem? Az egyik kormány szétlopja az országot, leváltják, jön a következő, az is. Kilencvenben, akkor még mentem én is. Egy pillanatig azt hitte az ember, hogy most eljött a szabadság, innentől kezdve minden meg fog változni. Aztán mi változott? Korábban az volt a szlogen. Mienk a gyár? Akkor vigyük haza! Most nincs már gyár, ott az egész ország. Nyolcvankettőben mi voltunk a megyében a másodikak, akik vállalkozást alapítottak. Én nem hőzöngtem, hanem végeztem a munkámat, volt, hogy napi 18 órában. Azért, mert érdekel a hivatásom. Én nem akarok lopni, én dolgozni akarok. Nekem ezekhez semmi közöm. Remélem, így is marad.

Szabad vagyok, de

Mindig is erre vágytam. Kiszakadni, egy szál hálózsákkal meg fogkefével nekiindulni a világnak, mindenféle kötöttség nélkül, mosdás a benzinkútnál, alvás a tengerparton. 16 éves korunk óta terveztük ezt Robiékkal, akkoriban mind Kerouacot meg Salingert olvastunk. Persze azért annyira kötöttségek nélkül nem ment, mint náluk. Autó szervizeltetése, Európai Egészségbiztosítási Kártya, mobilban a nagykövetség száma elmentve. Ha lerobban a kocsink, ki ne álljunk stoppolni, még megerőszakolnak. De a legnagyobb kötöttség, az itt, bennem. Két hónapja szakítottunk, és még mindig őrá gondolok. Három napja a testünket csakis kívánatos dolgok veszik körül. Tenger, kék ég látványa, bor, fű, jó kaják, a másik teste. A többiek meztelenül, repesve valami minden létezőre irányuló szerelemtől. Én meg ezen az ideális helyen ugyan, csak nem az ideális időpontban, hogy igazán szabadnak érezzem magam.

Mindenki lehet

Fedezd fel a devizapiac előnyeit! Az egyszerű emberek előtt is nyitva áll. Szeretnél sok pénzt keresni úgy, hogy ki sem kell mozdulnod otthonról? Válogass több száz külföldi állásajánlatunk közül! Valósítsd meg önmagad cégünknél! Eleged van az unalmas edzésformákból? Itt az idő, hogy válts! Szabadulj meg a pluszkilóktól, nyerd el álomalakodat! Küldj SMS-t és tudd meg ki voltál előző életedben! Nézd meg legújabb kollekciónkat és válogass, legyél te is önálló, független nő, aki tudja, mit akar! Ne gondolkodjon! Csak egy kattintás, és máris megnyerheti!

Megengedem magamnak

Harmadik hete nem dolgozom, nem bírtam már az estébe nyúló értekezleteket, határidős munkákat. A párom szerint is jobb a babának a nyugalom. (Haha, nyugalom. Én, akinek nyughatatlan a természete, mindig már a kettővel későbbi teendő van a fejemben.) Igaz, amióta idekint vagyok, ez az első nyugodalmas időszakom.  Eszembe jut az a lelkes izgatottság, amikor kapva az alkalmon egyetem után nyáron csomagoltam és leléptem Magyarországról. Mint egy megkergült kiscsikó, akit kiengedtek a karámból. Persze korántsem volt fenékig tejfel. A munka nem jött be, fontolgattam, hogy hazamegyek. De maradtam. Az első gyereket apa nélkül szültem meg, szakítottunk, mielőtt kiderült, hogy terhes vagyok. Mennyivel könnyebb másodjára! Most elhatároztam, meg fogom engedni magamnak, hogy délután elnyúlok a kanapén és szunyókálok egyet. S ezt lelkiismeret-furdalás nélkül, mert a jó cél érdekében teszem: erőt gyűjtök a nagytakarításra, úgyis már régóta halogatom.

Képzeljünk el egy embert, mondjuk Bélát, és legyen neki egy partnere, a Gizi. (Lehetne a partner férfi is, mondjuk Jenő, de ez témánk szempontjából – szeretném hinni – mellékes.) Béla szereti Gizit, tartósan együtt élnek, össze is vannak házasodva, gyerekek is vannak. Béla sokat dolgozik, gondoskodik családjáról. Ám elég gyakran – mondjuk egy évben kétszer-háromszor – lefekszik más nőkkel, kicsit beléjük is habarodik, virágot vesz nekik, sőt olykor pár napos légyottokra elszökdös velük vidéki ill. ausztriai motelokba. Ám az sose jutna az eszébe, hogy e kalandok kitüntetettjei elfoglalhatnák az ő Gizijének helyét: sosem ígér nekik házasságot, és persze sosem tagadja előttük, hogy nős, és hogy házasságából kilépni nem tud. (Meg nem is akar, de ezt azért már nem vallja be, az ember legyen lovagias a hölgyismerőseivel.) E kilengések után – sőt közben! – kettőzött örömmel öleli az ő Gizijét, aki föltehetőleg sejti hogy miért, de úgy tesz, mintha nem sejtené. Így élik le életüket. Mondhatjuk-e, hogy Béla hűséges férj? 
És képzeljünk el egy másik embert, mondjuk Sándort, aki négyszer nősül életében, ám a mindenkori feleségével a kapcsolata kizárólagos: soha más nőre nem néz, mint a ki éppen a felesége. Évekig lángol, virágot vesz, gyerekeket csinál, majd egyszercsak kialszik benne a láng, vagy csak úgy magától (és akkor persze előbb-utóbb mást keres magának, mert feleség kell), vagy azért, mert hirtelen másba szeret bele – de azzal nem lép viszonyra, amíg az előzővel tisztességesen le nem zárja a kapcsolatot. Elválik, fizeti a tartásdíjat, majd elveszi a következőt, akivel ugyanígy él öt-tíz évig. Mondhatjuk-e, hogy Sándor hűséges férj? 
Tudom, létezik olyan férj is, aki Béla és Sándor tulajdonságai egyesíti: se meg nem csalja, se le nem cseréli a feleségét – avagy lehet, hogy ő is valójában egy János, csak neki hosszabb az egy-egy nővel letöltendő kapcsolat, mint az élete. Nos, vajon ki a monogámabb? Béla, aki – hagyományos kifejezéssel élve – csalja a feleségét, de egy életen át ugyanazt a feleséget csalja, avagy Sándor, aki sohasem csal meg senkit, de nem is tart ki örökké senki mellett? Gizinek meglehet az a jó érzése, hogy az ő Bélája őt soha el nem hagyja, jóban-rosszban, ásóig-kapáig mellette áll, ill. majd fekszik. Sándor feleségei kapják rendesen a tartásdíjat, oszt kereshetnek más pasit. Igaz, hogy amíg vele éltek, egy lótuszvirág levelén érezhették magukat; Gizinek meg időnként idegen női hajszálakat kell leszednie Béla zakójáról. De nem lep meg, hogy az összes felsorolt hölgyek Bélát is, Sándort is hűségesnek nevezik.
Mindig is kétféle értelme volt a hűség fogalmának, s nemcsak a párkapcsolatban: az egyik a nem-elmenős; a másik a visszajövős. A politikában nagy érték a hűség. Ott csak a nem-elmenőset díjazzuk „hűséges” jelzővel; aki másutt próbálkozik, azt megvetjük, és ha vissza akar jönni, akkor még jobban. A kommunista évek alatt például azokat, akik elmentek Magyarországról (ami akkoriban persze a szovjet rendszerből való elmenetelt jelentette), a hatalom disszidenseknek címkézte: e latin szó jelentése „szakadár, átálló, átpártoló, kilépő”, vagyis afféle áruló. Őszerintük az ő Magyarországukról, a „szocializmusból” elmenni csak hűtlenül lehetett, ezért nevezték a távozókat a semleges „emigráns” helyett „disszidenseknek”. Milyen jellemző, hogy a privát közbeszéd, a józan mindennapi nyelvhasználat ezt nagyon hamar ledobta magáról és a „disszidál, disszidens” szóban egyszerűen az engedély nélküli külföldre távozást értette, márpedig az a közfelfogás szerint egyáltalán nem volt bűn. És lássuk be: a távozottak gyakran hűségesebbek maradtak magyarságukhoz, hazájukhoz, mint az itthoniak: többen voltek köztük a Bélák, mint a Sándorok.

Keresek az interneten. A változás szóra keresek rá. A kutatás technikájában bekövetkezett egyik legfontosabb változás, hogy mindig az internettel kezdjük. Már én is. Az internet nem ismeri a változást, mert minden változás előtti állapot azonnal lekerül a portálokról. A változás tehát már nem az, ami régen volt. Úgy értem, hogy az internet előtt, amikor a valami előtti és valami utáni köztes térében volt mód rálátni a különbségre. A változás a különbség tudásában volt. Az tűnik el. A különbség. Pontosabban a különbség érzékelhetősége.

Megváltozik egy internetes oldal dizájnja, mert lecserélik a portált. Frissítik. Ez csak egy dátumban hagy nyomot az oldalon. Hogy utolsó frissítés és hozzá egy dátumformula. Az előző állapot nyomtalanul eltűnik. És mindenki elfelejti a régit. A frissítés a felejtés metaforája. Felfrissíteni az emlékezetet, a hálózati emlékezetet, ez az előző állapot törlését jelenti. A digitális felejtést. Nincs már régi és új. A régiek és az újak vitája, amely a modernitás korának egyik nagy nyitánya volt, lekerült a napirendről. Ez az egyik legradikálisabb tünet a változás szó jelentésének alakulásában. Mert nincs változás. A változás észrevehetetlenné vált. A frissítés a változás önfelszámoló változása. Ami azonban már nem változás. Hanem valami más. Frissítés. Ez csak egy metafora.

A változás egyébként is ritkán hagy nyomot. A változás nyelvi alakzatok, metaforák és szavak formáját öltötte. Régen a retorika felügyelte technológiát. Újabban a digitalizáció. Épp ezért az egyik legfontosabb emberi tudás a bölcsésztudás, amely a változásra figyel. Hogy tudja a változás előtti dolog jelentését. Pontosabban figyelt és figyelmeztetett a jelentések módosulására. Vagyis a változásra, amely a jelentések feletti kontrollt, a hatalom birtoklását jelentette. Az emlékezet folytonosságát hivatott őrizni. De az őrzés, az értékőrzés nem kívánatos. A világ új korszakba lép. Olyanba, amelyben nem lesz nyoma a változásnak.

Keresek az interneten. A lexikon kultúrtörténetéről szeretnék olvasni. Vagy egyszerűen csak a lexikon történetéről. Nem valamelyik lexikonéról, egyről a sok közül, hanem általában a lexikon története érdekel. Ez után kutatok. A lexikon szó jelentése ugyanis változik. Minden szó jelentése állandóan változik. A paradoxon az, hogy a változik szó használata nélkül nem lehet leírni a változást. De mit jelent a szó maga, hogy változás? Nem jelent, csak jelez. Azt jelzi, hogy a dolog már nem az, ami volt. Ám hogy mi, azt nem tudjuk megmondani. A változik, változás szó üres jelölő, amely nem árul el magáról semmit. De a dologról sem, amelyre rámutat. 
„A változásra igent kell mondani!” „Sürgetni kell a változásokat, mert a változás jó.” – Ezek a kijelentések nem mondanak semmit, mert nem közölnek a dolog két állapotáról, az előtti és az utáni állapotról, semmit. Csupán regisztrálnak valamit. Azt, hogy a dolog nem egy, hanem kettő. Legalább. És hogy a két dolog nem ugyanaz. A ’Nem azonos önmagával’ és a ’Nem hasonlít egymásra’ kijelentések azonban nem keverhetők össze. 
„Hogy megváltoztál,” mondjuk néha. Vagyis nem az vagy, aki voltál. De udvariasan nem mondom meg, hogy miben változtál. Előnyödre vagy hátrányodra. Amikor ezt mondom, azt jelzem, hogy valahol két dolog között vagyok. Tudok egy régi dologról és egy újról. De még úton vagyok egyiktől a másik felé. Meg kell értenem. De a változás tudatosítása még csak annak a tudatosítása, hogy valami változik, noha nem tudom, hogy miként változik. És hogy a változás által mivé is válik. Mert nincs változás. Nincs idő. Csak a beszéd a változás. Vagyis a nyelv uralja a változás tudását. De a nyelv szó elvont általánosságra mutat. Nyelv nincs. Emberek vannak, akik beszélnek. Akik azt mondják, nincs változás. Vagy azt mondják, van változás. Mert a változás nyelvi kategória. Vagy elhiszik, vagy nem. A nyelv hatalma, hogy elhiteti velük, vagy nem. A nyelv uralja a változást. A klasszikus retorika ezért formalizálta a négy változáskategória segítségével a hozzáférhetőséget.
A változás szó maga észrevehetetlen marad, ha van változás. Akkor tűnik csak fel, ha nincs változás. Ami persze önellentmondás. Mert akkor csak a változás szó van hangsúlyozva. Csak szavak vannak, alakzatok, figurák. Ismételve és variálva. A klasszikus retorika felügyelte. A modernizáció óta a hatalom beszéde kisajátította. A digitalizáció pedig eltörli. A változás új neve a frissítés. Azt sugallja, hogy nincs változás, csak a dolog az időben elmozdult. Megelőzte a múltat. A jövő jelenbe lépett. És az már a múlt.